Kutatásaim a vonzás törvényéről

A vonzás törvény 2006-ban került a köztudatba Rhonda Byrne írónő jóvoltából. Írások a vonzás törvényéről már jóval korábban is megjelentek, már a századforduló környékén is. Milliók kerültek a hatása alá, így többek közt én is. Azonban a várva várt eredmények elmaradtak. Akkoriban jómagam is kutatni kezdtem a vonzás törvényét.

Faltam a könyveket, amik erről a témáról szóltak. Minden módszert kipróbáltam, ami közelebb vitt ennek a törvénynek az alkalmazásához. Sok módszert kipróbáltam, de az igazi eredmények elmaradtak. Aztán elkezdtem más irányba menni. A végén olyan könyvekben találtam válaszokat, amelyek nem is igazán a vonzás törvényről szóltak. Lázasan kutattam ekkor már, mert érteni akartam az élet mozgató rugóit. Rá kellett jönnöm, hogy amit a vonzás törvény néven árulnak, az többnyire csak a jéghegy csúcsa. Tudni akartam, hogy egyes esetekben miért működik, a többiben miért nem. Mélyre ástam, és a válaszok meg is érkeztek. Olyan dolgok is figyelmem középpontjába kerültek, amelyekről eddig álmodni sem mertem. Elmentem egy teljesen más irányba, és nem bántam meg. Ma már egy átfogó képet tudok alkotni a vonzás törvényről és létünk titkairól is.

Bízom benne, hogy nem volt hiába való a sok éves kutatásom, és mindenki, aki az oldalamra téved, – sőt, biztos vagyok benne – egy olyan drasztikus életváltoztatást tud végrehajtani az életében, ami a hasznára válik minden tekintetben. A vonzás törvényével szinte mindent meg lehet valósítani. Nem számít honnan indulunk el. A hit meghozza a várva várt gyümölcsöt. A küldetésünk sikere azon múlik, hogy mennyire vagyunk képesek elfogadni, hogy bármit, amit meg akarunk tapasztalni a földi küldetésben, azt megtehetjük. Ha ezt képesek vagyunk elfogadni, akkor bármi a miénk lehet, nem számít mekkora is az.