Hogyan illik lemondani egy programot?

Számtalan oka lehet annak, hogy mégsem szeretnénk részt venni egy programon, ami már jó előre le volt beszélve. Tulajdonképpen a szakemberek által egy elég jól ismert jelenség az is, amikor annak ellenére mondjuk vissza a részvételünket, hogy semmi egyéb okunk nincs rá, csupán csak egyszerűbb nem menni, mint menni – és az érdekes rész most következik – , ráadásul ettől a visszakozástól meglepően jól érezzük magunkat.

Ez a megkönnyebbülés pedig nem csak az introvertáltakra jellemző, hanem rengeteg emberre, köztük olyanokra is, akik amúgy rendkívül szociális beállítottságúak. Ennek ezernyi oka van, kezdve attól, hogy épp inkább otthon pihennénk, egészen odáig, hogy valójában nem is szeretünk annak a társaságában lenni, akivel találkoztunk volna. Hogy pontosan mi vezetett odáig, hogy lemondjuk az eseményt, az tulajdonképpen mindegy is, a lényeg ugyanis az, hogy azt minden esetben az etikett és a jó ízlés szabályainak megfelelően tegyük, hiszen alapvetően senki sem érdemli meg, hogy megsértsük. Ennek az első lépése mindig az, hogy a kellő formát választjuk, főképp akkor, ha valami nagyobb eseményről van szó. A legszerencsésebb személyesen elmondani, hogy nekünk mégsem alkalmas, ám ha ennek akadályai vannak – mondjuk a távolság -, akkor mindenképpen telefonon intézzük, semmiképp sem üzenetben, vagy emailben.

Ugyancsak ügyeljünk arra, hogy kellően erős indokot találjunk a visszakozásunkra. Szerencsés, ha valóban van ilyen a tarsolyunkban, ám ha csak azért mondjuk le, mert nincs kedvünk találkozni, akkor éljünk a kegyes hazugság módszerével és fogjuk rá egy hirtelen jött munkahelyi projektre, vagy valami olyanra, ami megfelelő alapot ad a távolmaradásunknak. A szabadkozással azonban óvatosan bánjunk, hisz ilyenkor könnyen kicsúszik az ember száján, hogy hamarosan bepótoljuk az elmaradt alkalmat, ám ilyet csak akkor mondjunk, ha komolyan is gondoljuk. Elsőre még hihető, ha lemondjuk, másodszorra azonban már nagyon kellemetlen lesz. Végül, de nem utolsósorban, ha már otthon maradtunk kellemes magányunkban – vagy ne adj isten füllentettünk valamit -, akkor nagyon figyeljünk arra, hogy aznap mit teszünk ki a közösségi oldalakra, mert könnyen lebukás lehet a posztolgatás vége. Ha pedig ez megtörténik, az nem csak nekünk kellemetlen, de rendkívül sértő a másikra nézve is. Figyeljünk oda, és legyünk tekintettel a másikra is, hisz visszafelé is elvárjuk ugyanezt.