Az állatok kommunikációja

Az állatok kommunikációja etológiai értelemben, az állatfajok olyan viselkedése, amikor megpróbálnak a másik állat viselkedésére úgy hatni, hogy az számukra kedvező legyen.

A kommunikáció fajtái a következők lehetnek – Akusztikus: a jelzések hangok, melyet az adó állat, hangadó szerveivel ad ki, és a vevő állat, ezeket hallószerveivel érzékeli. Vizuális: a jel fényként halad a vevő állat felé. Például számos madárfaj hímjének tolldíszei, egyes halak színes foltjai, melyekkel a nőstényeket vonzzák. Taktilis: a kommunikáló felek érintkeznek egymással. Például a majmok kurkászó viselkedése. Kémiai: a jelet valamilyen vegyi anyag hordozza. Három fajtáját van a szaglás, ízlelés és feromon-érzékelés. A szaglásnak a kommunikációs szerepére is fontos az állatvilágban és erre egy jó példa az, hogy számos állatfaj szagmintával jelöli territóriumának határait.

A feromon-érzékelés nem egyenlő a szaglással, mer a feromon molekulák érzékelése során nem alakul ki szag érzet. Az élő és élettelen környezet nagymértékben befolyásolja a kommunikáció típusát, minőségét. A jelzések fontos tulajdonsága a hatótávolság. A látható jelek csak rövidtávon hatásosak és ezzel együtt csak rövid ideig érzékelhetők. Az állatok akusztikus jelzéseinek hatótávolsága nagyobb, viszont ugyancsak rövid ideig hallhatók. A magas hangok jobban szétszóródnak a közegben, így hamarabb el is halnak. A mély hangok sokkal messzebbre hallatszanak akár a víz alatt is, erre remek példa a bálnák kommunikációja is, amelyek éneke akár 150 km-ről is hallható.

A kémiai jelzések hatótávolsága is lehet nagy, de ez nagyban függ az állatfaj kifinomultságától. A jelzések megbízhatósága egy nagyon fontos szempont, ami a faj fennmaradását illeti. A jó géneket hordozó állat kiválasztása pár szempontjából, olyan külső jegyek alapján történik, amelyeknek mérete vagy akár színe komoly összefüggésben áll az egyed minőségével.