Így legyen nyerő az önéletrajzod!
Noha talán a világ egyik legegyszerűbb feladatának tűnik önéletrajzot írni, korántsem az. Hisz a legtöbben azt gondolják: persze, hogy én ismerem a legjobban saját magam, mi másról is tudnék összeszedettebben írni egy A4-es oldalnyi szöveget, mint magamról?
Fontos azonban ilyenkor azt is megértenünk, hogy egy-egy népszerűbb állásajánlatra nem ritka, hogy akár több száz CV is beérkezik. Ezeket ilyenkor egy toborzó szortírozza és csak az a – maximum – 10-20 darab kerül továbbküldésre, amelyek valamilyen oknál fogva megragadják a figyelmet. Azaz sokszor nem túl jó esélyekkel indulunk, és ennek megfelelően is kell gondolkodnunk. A jó önéletrajz nem atomfizika, azonban van pár olyan tanács, amit mindenképpen érdemes megszívlelni. Az első ilyen rögtön a papírunk legtetején található fotónk. Itt mindenképpen törekedjünk arra, hogy ápoltságot sugározzunk, a fotó pedig legyen letisztult. Egyszínű háttér, amely előtt csak mi vagyunk láthatóak, igényesen felöltözve, mosolyogva, kirívó kiegészítők (sapka, napszemüveg) nélkül. Egy megnyerő fotó fél siker, azonban itt még nem végeztünk.
Ezután következik ugyanis saját magunk bemutatása, vagy sokkal inkább eladása. Törekedjünk arra, hogy önéletrajzunkat hozzá igazítsuk a megpályázott munkához. Ez nem azt jelenti, hogy lódítsunk, hisz ha egy programozói állásra jelentkezünk mezőgazdasági tapasztalattal, az így is, úgy is nagyon hamar ki fog derülni. Inkább arra összpontosítsunk, hogy az állás betöltéséhez szükséges kompetenciáink közül kiemeljük azokat, amelyek valósak. Ha például projektmenedzsernek jelentkezünk, nyugodtan részletezzük ki 2-3 mondatban (példákkal), hogy miért is kiváló a kommunikációs képességünk és mi támasztja alá, hogy pontosak, megbízhatóak és terhelhetőek vagyunk. Osszunk meg minden releváns információt, ám azokat a részeket, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a megpályázott munkakörrel, azokat hagyjuk ki. Alapszabály: önéletrajzunk legyen egyszerű, de nagyszerű, röviden, de lényegre törően foglaljuk össze, hogy miért érdemes minket választani a pályáztató cégnek.