Dugattyúgyűrű használata és cseréje

A gépjárműben a dugattyúgyűrű biztosítja a dugattyú és a dugattyúház fala közt a megfelelő tömítést. Ebből következik, hogy a dugattyúgyűrű komoly hatásnak van kitéve, így nyilvánvalóan ez az alkatrész kopik el először. Nem véletlen, hogy nagy a kínálat ebből az alkatrészből a piacon.

Dugattyúgyűrű fő feladata, hogy az égéstér és a forgattyúsház közt meggátolja a levegő és az égésgázok átáramlását. Tehát a dugattyúgyűrű a tömítésért felel. Mindez úgy valósul meg, hogy egy hűtött hengerre továbbítja. Mindez úgy valósul meg, hogy a fölösleges olajat is eltávolítja a hengerfalról, majd pedig az olajteknőbe vezeti vissza. Funkcióiból adódóan nagyon nem mindegy, hogy a dugattyúgyűrű milyen minőségű. Már csak azért sem, mert az alkatrész minősége befolyásolja a motor teljesítményét, illetve annak élettartamának megőrzését. Feladatai alapján többféle dugattyúgyűrűt különböztetünk meg, például olajlehúzó dugattyúgyűrű, tömítőgyűrű vagy másként kompressziógyűrű, illetve olajáteresztő dugattyúgyűrű. A dugattyúgyűrű megfelelő kialakítással rendelkezik, hogy a hengerkenésért felelős olajfilm-réteget koordinálják. Ez nagyon fontos, hiszen a túl sok és a túl kevés olaj sem előnyös.

Abban az esetben, ha a gépjármű megfelelően van üzemeltetve, akkor a dugattyúgyűrű, akár harmincezer kilométert is kibír. Viszont ettől függetlenül fontos bizonyos időközönként ellenőrizni az alkatrészt és annak állapotát. A legjobb, ha minőségi dugattyúgyűrűt választ, ami hosszú ideig ki fog tartani. A jó minőségű alkatrész a zord körülmények közt is beválik. Ha nem tudja honnan szerezzen be minőségi alkatrészeket, akkor azt javasoljuk, hogy látogasson el az alkatreszek.hu webáruházba és tekintse meg a széleskörű választékot, illetve tájékozódjon bővebben!