A Bo-Po körömlakk minden kislány kedvence!

A kislányokra általában az a jellemző, hogy olyanok akarnak lenni, mint az anyukájuk. Persze, ez csak kezdetben igaz, egészen addig, amíg meglátnak egy népszerű Walt Disney sztárt a televízióban, és attól kezdve olyanokká akarnak válni. Ugyanolyan hajat, arcot, meg körmöt akarnak majd. Szerencsére léteznek gyermekbarát verziók is a sminkekből.

A Bo-Po körömlakk egy tipikusan ilyen darab. Vegyük egy kicsit sorra, hogy miért is van szükség rá a kicsik körében. Mindenki tudja, hogy mivel jár kislánynak lenni: magassarkút vesznek fel, a hajukat megpróbálják új fazonúra vágni, és ami a legrosszabb, megpróbálják kisminkelni magukat. Ezek a magánakciók legtöbbször nagyon rosszul sülnek el: a magassarkúban való járásnak az lesz a következménye, hogy elesnek, a hajvágás legtöbbször rémesen sikerül, olyannyira, hogy még a fodrász sem tudja kijavítani, a sminkeléstől pedig kipirosodik a bőrük. Amit a kislányok még előszeretettel használnak, azok a színes körömlakkok, mivel folyton ezt látják mindenhol és megakad rajtuk a szemük.

Sajnos ezek a termékek még a felnőtt nők számára is károsak: kivékonyítják a körömfelületet és idővel maradandó károsodást okoznak. Arról nem is beszélve, hogy pár nap után le is kell mosni egy rendkívül agresszív oldószerrel, amely nemcsak a körmökre, hanem azokra a bőrfelületekre is nem kívánt hatással van, amelyekkel érintkezik. A kicsiknek sajnos ez kétszer olyan káros, mint a felnőtteknek. Ezért jelent olyan nagy áttörést a Póny webáruházból beszerezhető Bo-Po körömlakk. Ennek összetétele 100%-ban gyermekbarát és egyben lehúzható, miután megszáradt, szóval attól sem kell tartani, hogy a lemosó káros hatással lesz majd a bőrre. Keresse a terméket a www.jatek-webaruhaz.hu címen, vagy vegye fel a kapcsolatot a weboldal szolgáltatóival a +36 (70) 64-96-396-os, vagy a +36 (70) 93-33-708-as telefonszámon, vagy a info@jatek-webaruhaz.hu emailcímen.