Veszélyes az ólom vízvezeték?

Az ólomvízvezetékek kapcsán számos rémhír terjeng, mely sokakat rettegésben tölt el, olyannyira, hogy nem szívesen fogyasztanak csapvizet. Vajon megalapozott a félelem vagy nincs mitől tartani? Az alábbiakban ennek a kérdésnek járunk utána.

Az ólom vízvezetékek veszélyei kapcsán ezen a linken érhet el bővebb információkat! Elsősorban azt érdemes tisztázni, hogy az ólom veszélyt jelent-e az egészségre. A többség tisztában van azzal, hogy az ólom mérgező. Ennek ellenére csak az elmúlt pár évtizedben kezdte el érdekelni az embereket, hogy mi a helyzet az ólomcsövekkel, illetve az azokból a vízbe kerülő méreganyagokkal. A felnőttek esetében az ólom a vitaminok és nyomelemek felhasználását akadályozza, viszont a kisbabákra nézve ennél jóval veszélyesebb. Az ólom nehézfém, amely sokak számára nem sokat mond, azonban érdemes tudni, hogy ez azt jelenti, hogy a szervezetből csak nagyon nehezen tud kiürülni, vagyis felhalmozódik. Kisbabák esetében a nagyobb mennyiség fogyasztása komoly problémákhoz vezet, mivel az agy nem tud kellőképp fejlődni és idegrendszeri-, valamint viselkedészavarok jelentkezhetnek.

Ezek a tények épp elég riasztóak ahhoz, hogy alaposan utánajárjunk, hogy az ólom vízvezetékek veszélyesek-e. Az ÁNTSZ ennek kapcsán megnyugtató véleményt ad, miszerint az ivóvíz ólomtartalma nem éri el hazánkban azt a koncentrációt, mely tipikus ólommérgezés tüneteket eredményezne. Ettől függetlenül nem a legjobb opció az ólom vízvezeték, ezért érdemes gondoskodni ezek cseréjéről és egészen addig egyéb forrásból vizet szerezni fogyasztásra, főzésre. Az ólomvízvezetékből jövő víz kézmosásra, fürdésre tökéletesen alkalmas. Ha szeretne bővebb információkat megtudni, akkor érdemes ellátogatni a futes-gazszereles.hu weboldalra!