Vásárolj be, de legyél takarékos!

A bevásárlást nem szabad elsietni, ugyanakkor nem is szabad túl bő lére ereszteni. Ha elkapkodod a vásárlást, akkor könnyen lehet, hogy a legfontosabbak közül felejtesz el valamit, másrészt viszont olyasmit viszel haza, amiből otthon már épp elég van. Időt takaríthatsz meg, ha indulás előtt készítesz egy bevásárlólistát. Érdemes az áruk sorrendjében elkészíteni a listát, hogy ne tegyél felesleges köröket az üzletben, amikor könnyen valami más is a kosárba kerülhet.

[adsense_id=”1″]

Örök érvényű szabály, hogy éhesen nem szabad boltba menni, de bizony jóllakottan sem érdemes bevásárlásba fogni. Az, aki éhes, hajlamos túlságosan megpakolni a bevásárlókocsit. Ennek az lehet a következménye, hogy pár hét múlva romlott élelmiszerekkel telik meg a hűtőszekrénye. Aki  jóllakott, az viszont szívesen elnézelődik, ami által fölösleges, drága dolgokat is megvásárolhat.

Ha nagyobb bevásárláshoz készülsz, akkor érdemes azt inkább hétköznap elintézni, semmiképp nem hétvégén. Szombat délután, vagy vasárnap délelőtt tele vannak a szupermarketek vásárlókkal. Márpedig, ha nagy a tömeg és sietsz, akkor bizony előfordulhat, hogy valamelyik termékből silányabb minőségűt, vagy drágábbat választasz, csak azért, hogy végre kikeveredj a tömegből.

Ha van otthonod közelében olyan étterem, ahonnan bármikor jó minőségű ebédet vihetsz haza, méghozzá aránylag olcsón, akkor a főzésre szánt idő- és élelmiszer-mennyiséget néha megspórolhatod. Ezt be kell kalkulálni vásárlás előtt, hiszen ezáltal kevesebb nyers és félkész ételt kell vásárolnod.

Végül még egy jó tanács. Bankkártya helyett inkább készpénzzel fizess, ugyanis ha készpénzzel készülsz fizetni, akkor a vásárlás közben végig számolnod kell fejben, hogy elég lesz-e a nálad levő pénz. Azonban, ha bankkártyát viszel magaddal, akkor könnyebben túllépheted a tervezett összeghatárt.