Valóban nagy gond, ha cipővel megyünk be a lakásba?

Elsőre talán meglepő, de vannak olyan országok, ahol egyáltalán nem jellemző, hogy az emberek levennék az utcán használt lábbelit amikor belépnek valaki más, vagy épp a saját otthonukba.

Ezzel szemben pedig vannak nemzetek, ahol ez szinte halálos véteknek számít, és gyakorlatilag elképzelhetetlen az a körülmény, amiért a piszkos cipő a lábon maradhatna a szobába lépve. Nálunk amolyan hibrid helyzet van e tekintetben, mert bár a legtöbb helyen az a szokás, hogy már a bejáratnál ledobjuk a surranót, azért valljuk be, nem egyszer előfordul, hogy valamiért vissza kell rohannunk, – vagy épp egyébként sietős a dolgunk – és ilyenkor bizony nem foglalkozunk ezzel. De talán nem is feltétlen az etikett kérdése a legfontosabb ebben a témában, sokkal inkább az, hogy valójában mennyire lehet veszélyes, ha utcai lábbelivel megyünk be a lakásba. Nos, talán nem meglepő, hogy ez a gondolat már felmerült a tudósok körében is, akik alaposabban körbejárták a témát, és – elsőre talán – meglepő következtetésre jutottak.

A legtöbben ugyanis talán élből rá vágnánk, hogy persze hogy problémás, hisz rengeteg kórokozót behordunk így az otthonunkba, amelyektől aztán rendesen meg is betegedünk majd. Ez a gondolat abszolút érthető, ám a helyzet az, hogy ennek a kockázata sokkal alacsonyabb, mint azt gondolnánk. Ennek pedig roppant egyszerű oka van, mégpedig az, hogy kevés olyan kórokozó létezik, amely így meg tud betegíteni minket. A legveszélyesebb ilyen szempontból talán az E. coli, ám városban vajmi kevés az esély arra, hogy azt a cipőtalpon bárhová is behurcoljuk. A mikrobák zöme pedig egyrészt ártalmatlan az emberi szervezet számára, másrészt ha mégsem, akkor is ott van az a tény, hogy a legtöbbje csak épp azon az úton tud minket megfertőzni, ahogy a szervezetünkből távozik. Azaz a légúti megbetegedéssel járó az csak belélegezve, a hasmenést okozó pedig csak lenyelve. Emiatt aztán arra a következtetésre jutottak a szakemberek, hogy még utcai cipő benti használata esetén sem szükséges a normális fertőtlenítésen és takarításon felül különösebben tisztítani a járófelületetet. Ez alól egyedüli kivételt az az élethelyzet jelent, amikor kisgyermek – főképp, ha baba – van a háztartásban, ilyenkor ugyanis fokozott a veszélye a fertőzéseknek.