Udvarlás vagy zaklatás?

Ugyan ki ne vágyna néha napján egy kis romantikára, arra, hogy valaki körülrajongja, apró ajándékokkal lepje meg és szív-dobogva várja őt? Az udvarlást persze nemcsak a hölgyek szeretik, hiszen egy kis kedveskedést a férfiak is mindig örömmel fogadnak.

Természetesen mindez csak abban az esetben állja meg a helyét, ha a vonzalom, a szimpátia vagy az érzelmek kölcsönösek. Abban az esetben viszont, ha az érdeklődésünk egyoldalúnak bizonyul, érdemes visszafognunk magunkat a lelkes és vehemens udvarlás terén, egy idő után ugyanis akár ijesztőnek is tűnhetünk a másik ember szemében. A férfiak egy része sajnos a mai napig azt gondolja, hogy ha egy nő nemet mond, azt csak azért teszi, hogy ezzel még jobban felcsigázza a potenciális partner érdeklődését. A valóságban azonban nagyon kevés olyan nő van, aki kéretné magát, sőt, igencsak gyakori jelenségnek számít az is, hogy a hölgyek a kezükbe veszik az irányítást és ők hódítják meg a kiszemelt férfit. Éppen ezért, ha egy férfi, vagy akár egy nő közeledését elhárítják, akkor érdemes komolyan venni azt a bizonyos nemet, mivel ellenkező esetben egy idő után mondhatni betegesnek fogják tartani az illető viselkedését.

Az udvarlás és a zaklatás között elég erős a határvonal, ettől függetlenül persze sokan mégis hajlamosak ezt átlépni. Szép dolog a szerelem, azonban legyünk nagyon óvatosak, az egyoldalú érzelmek hosszútávon való táplálása megszállottsághoz vezethet és bizonyára senki sem szeretné, ha a románcából rendőrségi ügy lenne! Kerüljük az extrém ragaszkodást, ha olyasvalakiről van szó, aki nem reagált pozitívan a közeledésünkre. Ne hívogassuk telefonon az éjszaka közepén ismeretlen számról, ne hagyjunk neki naponta száz meg száz üzenetet a közösségi oldalakon és semmiképp se várjuk az illető hazatértét a bejárati ajtaja előtt, ezzel ugyanis garantáltan elijesztjük majd a kiszemeltünket, különösen abban az esetben, ha korábban nem ő maga mutatta meg, hogy hol lakik!