Tudnivalók a mágneses rezonanciáról

A mágneses rezonanciáról valószínűleg mindenki hallott már, de miről is van szó tulajdonképpen? A mágneses rezonancia, rövidítése MRI, egy képalkotási technika, amit elsősorban az orvosi diagnosztikában használnak, a test szerkezetének leképezéséhez.

Mindezek mellett az agyi képalkotás területén is egyre gyakrabban alkalmazzák. Az MRI inkább egyfajta eszközgyűjteménynek tekinthető. Ennek a technikai eszköznek a felfedezése, megalkotása több tudós munkáját dicséri. Isidor Isaac Rabi, fizikus volt az első, aki a magrezonancia jelenségről írt, 1938-ban. A későbbiekben Felix Bloch és Edward Mills Purcell voltak, akiknek az anyagok szerkezetének vizsgálataira alkalmassá tett mag mágneses rezonancia vizsgáló módszerét dolgozták ki, vagyis a mágneses rezonancia módszerét. Az MRI készülék központi része egy mágnes, amelynek mágneses terébe fektetik a pácienst. A mágneses tér erőssége nagy mértékben meghatározza a kinyerhető jel erősségét, így az erősebb mágnessel jobb minőségű képet kapunk és a mérés idejét is lehet csökkenteni. Kétféle MRI készülék van, az alagút rendszerű, és a nyitott. Az MRI úgy működik, hogy egy mesterségesen fenntartott erős mágneses térbe helyezik a vizsgált testrészt. Ez az erőtér elbillenti a hidrogénatomokban a protonok tengelyének irányát.

A hidrogén azért alkalmas a tanulmányozásra, mivel elegendő mennyiségben van jelen és protonszáma páratlan. A test kb. 70 százaléka víz, amely részben hidrogénből épül fel és ezeket a szkennelés alatt, rétegenként plusz energiát kapnak, így megváltozik a tengelyek dőlése. A proton eközben a kapott energiát visszasugározza és ezt a visszasugárzott energiát méri a készülék, amelynek alapján rekonstruálható a háromdimenziós kép is. Így nyernek információkat a szövetek víztartalmáról, sűrűségéről vagyis anyagáról, amely szükséges a strukturális elemzésekhez. A fentiekből megtudhatjuk, hogy mi is az a mágneses rezonancia és miért olyan jelentős része napjainkban az orvoslásnak.