Tényleg baj az, ha néha unatkozunk?

Kevés érdekesebb érzelem – vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk, hogy állapot – létezik az unalomnál. Bárkit is kérdeznénk meg az ismerőseink körül, nagyjából mindannyian úgy vélekednének, hogy néhanapján bizony ők is unatkoznak.

De ha azt kérdeznénk tőlük, hogy pontosan mi is az unalom, írják le pár szóval, akkor már bajban lennének. Ugyanis az unatkozás egy sokkal összetettebb dolog annál, mint ahogy azt elsőre gondolnánk. Noha elsőre az ugrik be a kifejezésről, hogy ilyenkor semmihez sincs igazán kedvünk, és nincs, ami valóban lekötné a figyelmünket, csak azért asszociálunk erre, mert ez a típus fordul elő a leggyakrabban – méghozzá fiatalkorban -, így erről van a legtöbb emlékünk. De az igazság az, hogy bármennyire is elfoglaltak vagyunk – felnőttként -, bizony ilyenkor is megesik, hogy unatkozunk, legfeljebb nem vesszük észre. Az unatkozás ugyanis egy érzelem együttes, amely magában foglalja – vagy foglalhatja, hisz nem mindig érezzük mindegyiket – a tétlenséget, a frusztráltságot, az idegességet,  de akár az izgalmat is.

Az unalomnak ugyanis rengeteg fajtája van, és bizony van, amelyik kimondottan jól eső. Ugyanakkor, bár a legtöbbször kellemetlen élmény társul hozzá, és ha választhatnánk, akkor valószínűleg sosem szeretnénk önként unatkozni, bizony az a helyzet, hogy ha néha megtörténik, az még közel sem a világ vége, sőt, akár előnyünk is származhat belőle. Egyrészt sok esetben önvédelmi mechanizmusként működve elkerülhetjük az olyan társas kapcsolatokat és eseményeket, amelyekhez amúgy semmi kedvünk, másrészt pedig elősegítheti a kreatív gondolatok megszületését. Harcolni ellene pedig gyakorlatilag felesleges, már csak azért is, mert a kutatások alapján minél inkább ki akarunk törni ebből az állapotból, az annál frusztráltabbá tesz minket és így még tovább fogunk unatkozni.