Szapioszexualitás, demiszexualitás

A szapioszexualitás azt jelenti, hogy az illető számára ugyanúgy fontos a másik megjelenése, azonban az igazi vonzalmat az intelligencia jelenti számukra, vagyis akkor éreznek vágyat a másik iránt, ha az kiemelkedően okos.

A szapioszexuális ember leginkább akkor érez vonzalmat, ha partnerével tartalmas beszélgetéseket folytathat politikáról, társadalmi és tudományos témákról. Ha a partner megcsillantja intelligenciáját, tudását, a szapioszexuális emberben kialakul a vágy, a kötődés. Alapvetően a partner bölcsességével, tudásável esnek szerelembe. Ez persze nem azt jelenti, hogy a külső ne lenne fontos számukra, ugyanakkor az intelligencia által válik igazán vonzóvá számukra a másik. Az, hogy a szapioszexuális ember az okos emberekhez vonzódik, nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek, gyengéd, romantikus kapcsolatra, azonban ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a másik lenyűgözze intelligenciájával, okos megnyilvánulásaival.

A demiszexualitást az aszexualitás és a normál szexualitás közt tudjuk elhelyezni. A demiszexuális ember csak erős érzelmi kötődés mellett képes a szexuális vonzalomra. Tehát egyértelműen kijelenthető, hogy a demiszexuális ember számára nem a külső számít, hanem a belső. Éppen ezért egy demiszexuális esetében szóba sem jöhetnek az egy éjszakás kalandok, vagy ha mégis, akkor nem lesz számukra kellemes élmény, mivel érzelmek nélkül képtelenek élvezni a szexet. A demiszexuális ember számára a pornó sem túl izgató. A megfelelő érzelmi kötődés által számukra is igazán élvezetes tud lenni az együttlét. Fontos kiemelni, hogy sem a szapioszexualitás, sem a demiszexualitás nem betegség, így nem kell kezelni. Teljesen normálisnak számít mind a kettő, így nincs szükség pszichológusra.