Óraállítás 2018 – tudjon meg mindent

A nyári időszámítás idén március 25-én kezdődik majd éjjel két órakor, a téli időszámítás pedig október 28-áig tart majd, amikor visszaállítjuk az órát 3 óráról 2 órára. Az óraállítás eredete sokak szerint visszavezethető már Benjamin Franklinhez is, viszont állítólag ő még nem tudta kivitelezni ezt az ötletet. Elsőként a világon 1916-ban vezették be ezt az Egyesült Államokban abból az okból, hogy energiát takarítsanak meg.

Óraállítás 2018 évében is mint minden évben március utolsó vasárnapjára esik, és október végéig, azaz október utolsó vasárnapjáig tart a nyári időszámítás, amire márciusban váltunk. A pontosido.com weboldalon mindent megtudhat az óraállításról, a nyári időszámításról, az óraállítás történetéről, valamint az óraállítás előnyeiről is. Az óraállítás számos előnyökkel jár és amellett hogy rendkívül energiatakarékos, egy órával több természetes fényben van részünk minden nap, ez pedig főleg azoknak jön jól, akik iskolába járnak, gyárban vagy éppen irodában dolgoznak. Ezek mellett a szabadban is több ideig lehet munkát végezni, ezért ez is mindenképpen előnynek számít.

Évről évre azonban egyre több ellenérvet hoznak fel, amelyek aláássák az óraállítás előnyeit, hiszen sokak szerint az óraállítás negatív hatással van az emberi szervezetre, hiszen nem mindenki alkalmazkodik megfelelően ehhez a változáshoz. Amennyiben bővebb leírást olvasna az óraállításról, az óraállítás előnyeiről, vagy hozzászólna az óraállítás témájához és megosztaná másokkal ismereteit, akkor erre is van lehetősége, csak keresse fel bátran weboldalunkat a pontosido.com-ot, és itt mindent megtalál ebben a témában, ráadásul más ünnepekről is olvashat információkat, tehát ha ide kattint, akkor garantáltan hasznos és érdekes dolgokat tudhat majd meg.