Nárcisztikus személyiségzavar

A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő személyek, melyek közt több férfit találunk, mint nőt, a környezetükben élőket szinte az uralmuk alatt tartják, kedvük szerint rángatják őket, miközben minden esetben áldozatnak tüntetik fel magukat.

Az arrogáns, csekély empátiás készséggel rendelkező, magának állandó figyelmet és csodálatot követelő nárcisztikus ember kulcs szavai: én, engem, nekem, rólam, értem. A személyiségzavar kialakulásában szerepet játszik a korai, gyermekkorból fakadó szeretethiány, különböző frusztrációk, rossz életkörülmények. Ezek a rossz tapasztalatok okozzák a „nárcisztikus szégyenérzet” kialakulását. Ha a beteg azt érzi, hogy nem tisztelik eléggé, az felszakíja a régi sebeket, mindenféle kritikára, tiszteletlenségre túlérzékenyen, időnként dühkitörésekkel reagálnak. Az ilyen emberrel együtt élni kínszenvedés, a nárcisztikus személy a hozzá közel állóktól várja el leginkább azt a szeretetet, imádatot, amit gyerekkorban nem kapott meg.

Elhitetik párjukkal, gyermekükkel, hogy nem elég jók, értéktelenek, kivetítve családjukra a saját érzéseiket, bizonytalanságukat. Segíteni nem tudunk a betegségtudattal nem rendelkező, önmagukat tökéletesnek látó önimádó embereken. Úgy érzik, hogy nem kapják meg a nekik kijáró figyelmet és tiszteletet, de ezt megmagyarázzák azzal, hogy a többiek túl ostobák és tudatlanok ahhoz, hogy elismerjék őket. Sokszor irigyek mások sikereire, amiről azt hiszik, hogy ők sokkal jobban megérdemelnék. A nárcisztikus emberek szokatlanul önzőek, képtelenek bármit is adni, amit ők maguk sosem kaptak meg. A betegségnek különböző fokozatai vannak, gyakran sokáig rejtve marad védekező mechanizmusuknak köszönhetően. Önmagától ritkán fordul szakemberhez, legtöbbször kényszer vagy zsarolás hatására kérnek segítséget. Minden változás alapja az őszinteség és a változni akarás, a nárcisztikus embernek egyik sem erőssége ezért a javulás nehézkes és lassú.