Mitől lesz a VPS privát?

A virtuális privát szerverek legnagyobb előnye, hogy erőforrás-, és így egyben költséghatékonyak is. Hogyan lehetünk azonban biztosak afelől, hogy biztonságosak is?

[wp_ad_camp_1]

A virtuális szerverek bérlése ma már a legtöbb vállalat számára nem számít újdonságnak – abban az esetben legalábbis, ha szeretnék költségeiket a lehető legalacsonyabb szinten tartani. Egy virtuális szerver mindig csak annyi erőforrást használ fel a fizikai hardver részéről, amennyire szüksége van, így a szolgáltatók is alacsonyabb áron biztosíthatják a bérlést. Emellett pedig a cégnek persze nem kell szakemberre, hűtésre, elhelyezésre stb. költenie.

Ez azonban azt is jelenti, hogy egyetlen fizikai szerveren belül több virtuális szerver is fut egymás mellett. Ez első hallásra sokakban ébreszthet aggályokat a biztonsággal kapcsolatban.

Biztonság több szinten

A virtuális privát szerverek, röviden VPS-ek e szempontból lényegében ugyanúgy működnek, ahogyan egy hagyományos, privát szerver. A hozzáférés az egyes virtuális példányokhoz kizárólag az arra felhatalmazott felhasználók számára lehetséges – s az adminisztrátorok köre általában a szolgáltató rendszergazdáira és a megrendelőkre korlátozódik. A virtuális példányok között nincs átjárhatóság – éppen úgy el vannak szigetelve egymástól, mintha fizikailag is külön hardveren futnának. Még ha illetéktelenül hatol is be valaki egy virtuális kiszolgálóba, a hardveren futó más példányokhoz ezzel nem fér hozzá automatikusan.

A biztonság, ezt persze mondani sem kell, fizikai szinten is megvalósul. A szolgáltatók szervertermei, így a DoclerNet Hosting cégé is (https://www.doclernet.hu/vpsvirtualisszerverberles) , kiemelten biztonságos, őrzött létesítmények, ahová csak az arra jogosultak tudnak belépni. Nem is lehet ez másképpen, hiszen az itt működő szerverek hatalmas mennyiségű rendkívül értékes adatot, állományt és információt tárolnak, s érzékeny szolgáltatások rendelkezésre állását biztosítják.

Egy VPS többek között éppen attól lesz „privát”, hogy éppen olyan biztonságos, mintha a szervert saját megerősített termünkben, lakat alatt tudnánk – ám mindezt úgy biztosítja, hogy nem kell költenünk sem a teremre, sem a lakatra.