Minden idők legjobb filmjei

Azok, akik igazán nagy filmrajongók bizonyára rendelkeznek egy saját listával, melyben az általuk legjobb filmek vannak rangsorolva. Ám mi is készítettünk egyet, melyben az első három helyezést szeretnénk bemutatni.

A harmadik helyre egy 1974-es film került, melynek címe Egy hatás alatt álló nő. A történetben megtalálható Nick a munkájának köszönhetően elhanyagolja a családját. Ebből kifolyólag következik az a terv, hogy a gyerekeket a nagyszülőkre bízzák, és ők ketten a feleségével eltöltenek egy kis minőségi időt, amely csak róluk szól. Ám az ominózus napon Nicknek bent kell maradnia a cégnél, ez miatt pedig a felesége nagyon feldühödik. Az asszony elkeseredettségében a városban bolyongva megismerkedik egy férfival, majd megcsalja a férjét. A történet tovább bonyolódik, melynek következménye, hogy Maria idegösszeroppanást kap és kórházba kerül. A férje türelmesen kitart mellette és ápolja őt a kórházban. Igazán megható és elgondolkodtató történet, amely még most is megállja a helyét a 21. században.

A Keresztapa című film immáron 1972-ben készült, ám még a mai napig igen nagy sikernek örvend, így cseppet sem meglepő, hogy a második helyre került. Minden idők egyik legnagyobb hatású maffiafilmje, amely amerikai alvilág aranykorába kalauzol el bennünket. A főszereplő Don Vito Carlone, egy bevándorló olasz család feje, aki higgadt és keménykezű üzletemberként irányítja a szálakat. Az első helyre is egy igen régi film került, amely 1982-ben készült. A címe Aranyoskám. A történet egy színészről szó, aki igen nehéz természetű és senki sem szeretne együtt dolgozni vele. Ennek következményében dönt úgy, hogyha így nem tud munkát találni, akkor valaki másként kell munkát találnia. Így jut el addig, hogy nő ruhát húz és színésznői karrierbe kezd egy szappanoperában.