Miből származik a kereső-portálok nyeresége?

A kereső portálok nyereségforrásainak elemzéséhez érdemes visszamenni a kezdetekig. Az internet-keresők első generációja egyfajta mini-duopoliumot hozott, az oldalakat tartalmuk alapján automatikusan kereső Altavista, valamint a még korábban megjelent, manuális, emberek által összeállított tematikus katalógusokkal operáló Yahoo között.

[adsense_id=”1″]

A keresőmotorok közti versengés azonban semmi sem volt a keresett oldalak közti versengéshez képest: külön iparággá nőtte ki magát a kereső-optimalizálás, így 1-2 év alatt  – önhibájukon kívül – annyira korruptá váltak a keresőmotorok, mely már-már használhatóságukat kérdőjelezte meg. 1998-ban megjelent a Google, mely teljesen új, sokkal komplexebb módszerrel mérte az oldalak relevanciáját, így szinte egycsapásra egy hiteles keresőmotort kapott a világ (természetesen azóta már ezen kereső hatékony átverésének is megvannak a módszerei).

A keresőmotorok nyereségét tekintve 2 történeti fázist kell elkülöníteni. Az első fázis a dot-com boom előtti, a második fázis pedig az az óta eltelt időt öleli fel.

Az első fázisban a nem megfelelően fejlett technológia valamint az élénk hirdetési piac miatt a bevételeket a keresőmotorok elsősorban hirdetésekre alapozva kívánták előteremteni. Ez a 2000-ig folymatos tőkepiaci injekció következtében olyan pótlólagos forrásokat eredményezett, melyek jelentős részt hirdetésekbe mentek (újonnan megjelent interentes cégek bevezető kampányai), így volt realitása ennek az anticipációnak.

Azonban a dot-com-boom után minden megváltozott. Az internet-business – részben – saját lábára kellett, hogy álljon, így a hirdetési piac drasztikusan beszűkült. Ez olyan új bevételi források felkutatására kényszerítette a piac szereplőit, melyek meglévő, létező forrásokhoz kapcsolódtak. Ennek megfelelően a Google – mely ezen törekvésben is piacvezető – számtalan e-commerce köré épülő szolgáltatást indított(pl.: Adwords), melyek stabil bevételi forrást jelentenek. Ezek mellett fontos újítás a keresett szavakra testre szabott szponzorált linkek értékesítése (mely célra a Google a találati oldalak teljes jobb oldalát elkülönítette), melyek széles körű alkalmazhatóságukon keresztül igen széles bevételi forrást jelentenek.

E mellett megfigyelhető a technológia-outsourcing: a Google keresőmotorját ingyenesen alkalmazni lehet siteok keresésére

A Google ezen törekvésekből kiindulva megpróbálja magát egyfajta internet technológia-infrastruktúra céggé kinőni: jelenleg számtalan fizetős, un. értéknövelt szolgáltatás – pl. e-mail – bevezetését fontolgatja.