Mennyire káros a fürdőmedencékbe került vizelet?

Nem titok, hogy az emberek nagy százaléka pisil bele a strandokon levő medencékbe, ha nagyon kell nekik, és nem akarnak kiszállni, megtörölközni és elmenni a legközelebbi illemhelyiségig. Sajnos ez a gyerekekre és a felnőttekre is egyaránt igaz.

Ilyenkor felmerül a kérdés: vajon mennyi mérgezőanyag és vizelet halmozódik fel egy átlagos méretű fürdőmedencében? Hogyha túl sok, akkor az rögtön meglátszik az embereken: Ön is ment már haza vörös szemekkel a strandról? Hogyha igen, akkor sajnos ez azt jelenti, hogy a vizelettől lett ilyen. A közhiedelem szerint a túl sok klór teszi pirossá látószervünket, viszont ez így önmagában nem helyt álló kijelentés. A tünetek a klór is a vizelet együttes reakciójából létrejött anyagnak köszönhetők, amely nemcsak a szemre, hanem a bőrre is nagyon kártékony hatással lehet. Persze nem kell megijednünk, nem halálos kimenetelű betegségekről van szó, inkább csak kellemetlen, viszketéses tünetekről, amelyek egy idő után maguktól is elmúlnak.

A strandokon megpróbálnak védekezni ez ellen, mégpedig oly módon, hogy olyan anyagot csöpögtetnek a vízbe, amely, ha vizelettel érintkezik, akkor elszíneződik. Így mindenki tudni fogja, hogy ki az, aki belepisilt a vízbe és elmennek a közeléből. Ez egy nagyon hatásos módszer lehet, de kérdés, hogyha egy félig öntudatlan gyermekkel történik ez meg, akkor nem lehet, hogy ez a szégyen benne marad örök életében? A másik kérdés pedig az, hogy vajon ez nem csak amolyan urbán legendának számít-e, amivel el akarják riasztani az embereket az efféle cselekedetektől? Mindenesetre az biztos, hogy nem túl szép dolog ilyesmit csinálni, főleg akkor, ha tudjuk, hogy rajtunk kívül még egy csomó más ember is van a medencében. A kisgyerekeknél más a helyzet, mert tőlük nem várhatjuk el ilyen szigorúan ugyanezt.