Hogyan éljük meg, amikor kirepülnek a gyerekek?
Szülőként az élet csupa izgalom és készenlét. Attól a pillanattól kezdve, amikor gyermekünk megszületik, egy csapásra átértékelődik minden és az addigi fontossági sorrend azonnal átrendeződik.
Noha biztosan vannak kivételek, de a legtöbb szülő magánélete ilyenkor a minimálisra redukálódik. Egy csecsemő huszonnégy órás felügyeletet igényel, s bár ez eleinte rettenetesen ijesztő, pár hét elteltével a kezdeti sokk észrevétlenül válik mindennapi rutinná. Már nem az a kérdés, hogy melyik filmet nézzük meg este összebújva a kanapén, hanem az, hogy aznap melyikünk alszik végre megszakítás nélkül legalább négy órát. A szülőség ugyanis – és ezt lehet tagadni, csak nem igazán érdemes – rengeteg lemondással jár. Utazások helyett márkás babaruhákra költünk, a hobbink pedig már rég elfelejtődött, hisz amint van egy kis szabadidőnk, máris rohanunk haza, hogy a csöppséggel lehessünk. Hiszen olyan hamar elszaladnak ezek a hónapok és az első évek.
Igen ám, de arról már jóval kevesebb szó esik, hogy ez a helyzet akkor sem változik meg gyökeresen, amikor a babából totyogó kisgyerek lesz, sem akkor, amikor elkezdődik az óvoda, majd az általános iskola. Persze a mikéntek átalakulnak, már nem azt nézzük órákig, ahogy a kicsi édesdeden alszik, hanem együtt rajzolunk, kirándulunk, tanulunk. Eltelik majd két évtized úgy, hogy a legtöbb dolgot a gyerekekhez igazítunk. Aztán egyszer csak leérettségiznek és kezdődhet az egyetem, a nagybetűs élet, mi pedig kettesben maradunk, az üresen kongó házban. Ilyenkor aztán vagy szerencsénk van, és gyorsan visszatalálunk a régi önmagunkhoz és a hirtelen jött szabadság – és üresség – érzésével könnyedén meg tudunk birkózni, vagy beüt az üres fészek szindróma, ami letargiával, tanácstalansággal és szomorúsággal jár együtt. Ilyenkor aztán nem egyszerű megtalálni azt az életcélt, amiért érdemes küzdeni és hajtani, hisz mi érhet a nyomába annak, hogy felkészítjük az életre a gyermekeinket? Nehéz helyzet ez, amivel sok esetben nem is könnyű egyedül megbirkózni. Ezért aztán ha úgy érezzük, hogy nem jutunk egyről a kettőre a továbblépésben, akkor kérjük szakember segítségét, szerencsére egy erre szakosodott terapeuta át tud lendíteni minket a holtponton.