Fürdőruhadivat 2018-ban

Lassan elérkezik a fürdőruhaszezon ideje, ezért éppen kapóra jött, hogy Olaszországban megtartották a Calzedonia fürdőruha-bemutatót. Az idei fürdőruha divatban sok szerep jut majd a karibi mintáknak és az élénk színeknek is, és a legtöbb divatos fürdőruha a 80-as évek stílusát idézi.

A türkiz, a piros, a királykék és a pink is jellegzetes szín lesz a fekete és a fehér mellett, a minták között pedig a virágos, a leveles és a csíkos mintákat lehetne kiemelni, ezek fognak idén hódítani ha a bikinikre kerül a sor. Idén nagy népszerűségnek örvendenek majd a magas derekú fürdőruhák, valamint a brazil alsók is, de a mélyebben dekoltált, és fodros darabok is divatosak lesznek. A 2018-as évben inkább a kétrészes fürdőruhák hódítanak majd, de természetesen akadnak majd egyrészes darabok is, amik könnyen kiemelik a homokóra alakot, tehát ha valaki ki szeretné hangsúlyoznia  vonalait, akkor érdemes lehet egy egyrészes fürdőruhát választania, mondjuk pink vagy piros színben. Az egyrészes fürdőruhák közül a fodros darabok lesznek inkább divatosabbak. Ami a kétrészes fürdőruhákat illeti, a magas derekú fazonok nagyon jól mutatnak minden színben, különösen világos- illetve sötétkék színekben.

A rózsaszín alapon zöld karibi növényes mintákkal ellátott fürdőruhák is különösen divatosak lesznek idén, hiszen ezek érdekesek és felkeltik az érdeklődést. A világoskék-fehér csíkos kombináció is telitalálat lehet, ezt a színpárt viszont inkább a kreol bőrűeknek ajánljuk, mert a világos bőrt sápasztani fogja ez az amúgy is világos kombináció. Idén a csipkével ellátott fürdőruhák is divatosak lesznek, tehát ha ön szereti a csipkét, akkor most a fürdőruhaviseletében is megmutathatja azt. Végül pedig a pánt nélküli felső részek is divatosak lesznek idén, ha a fürdőruhákra kerül a sor.