Furcsa és rémisztő betegségek

Talán hihetetlenül hangzik, de vannak olyan betegségek, amelyekről még nem is hallottunk, hiszen a világon mindössze néhány embert érintenek. Ezek a furcsa betegségek nagymértékben megnehezítik az emberek életét, és kezelésük, gyógyításuk az orvosok számára is feladják a leckét. Összegyűjtöttük azokat a betegségeket, amelyek a legritkábbak az országunkban.

Bizonyára még ön sem hallott a testkép-integrációs zavarról, mely egy pszichés betegség. A probléma következtében az egyén arra vágyik, hogy fizikai fogyatékossággal rendelkezzen. Vannak olyan esetek, amikor a beteg kárt tesz bizonyos testrészeiben, hogy a fogyatékkal élők közé tartozhasson. A szakemberek szerint a betegség az agy jobb fali lebenyében keletkezett sérülés miatt jön létre. A zavar jól kezelhető pszicho- és viselkedésterápiával, de a kutatások azt bizonyítják, hogy a beteg akkor nyugszik meg, ha vágya teljesül. Vannak olyan szülők, akik már átélték, hogy a gyermekük megeszi a homokot, krétát, földet. Ha ez a rossz szokás felnőttkorban is megmarad, akkor a pica nevű betegségről kell beszéljünk.

A klinikai vámpírizmus, vagy idegen szóval Renfield-szindróma legjellegzetesebb tünete, hogy a beteg azt gondolja, hogy vámpír, és vért kell igyon. A probléma kezelését érdemes mihamarabb elkezdeni kezelni a pszichiátrián. A FOP-ot horrorisztikus betegségként is szokták emlegetni, hiszen a páciens izmai közül található kötőszövetek csonttá változnak, és évek múlva az egyén élő szobor lesz. Ez a betegség annyira ritka, hogy még az orvostudomány nem is foglalkozott azzal, hogy milyen kezelési mód lenne a hasznos.  A köröm-patella szindróma egy örökletes betegség, és a körmöknél, veséknél, csontoknál, ízületeknél okoz óriási problémákat.