Ezek a jelei annak, hogy jó párkapcsolatban élsz!

Fiatalon és naivan az ember még a tökéletes kapcsolatot keresi, aztán az évek – és a csalódások – múlásával szép lassan rádöbbenünk, hogy ilyen egész egyszerűen nem – vagy csak a hollywoodi filmekben – létezik.

Megedződve és tudva, hogy az egészséges kompromisszumra mindenképpen szükség lesz ahhoz, hogy a kapcsolataink hosszabb távon is működőképesek legyenek, már egész másképp állunk hozzá a párkereséshez. A tökéletes helyett ilyenkor már azt az embert keressük, akiben a számunkra fontos tulajdonságok megvannak és dominálnak, a kevesebb jelentőséggel bíró problémákkal pedig megtanulunk együtt élni. Számtalanszor fordul elő azonban az, hogy annyira el akarjuk hinni, hogy a megfelelő helyen és a megfelelő ember mellett vagyunk, hogy az önáltatás eredményeképp nem vesszük észre azokat a jeleket, amelyek rámutatnak, hogy a párkapcsolatunk nem egészséges, és innen bizony lépnünk kellene.

Sok esetben ilyenkor jóval egyszerűbb, ha a rossz helyett inkább a jóra koncentrálunk. Ha ugyanis arra fókuszálunk, hogy azok a pozitív elemek megvannak-e, amelyek elengedhetetlenek a boldog együttéléshez, akkor hamarabb ráébredünk arra, hogy valami nem az igazi. Ráadásul a jó párkapcsolat legfontosabb alappillérei könnyedén körülírhatóak. A legfontosabb jellemzője ezeknek a kötelékeknek ugyanis az egymás tiszteletben tartása. Ehhez elengedhetetlen, hogy támogassuk a másik önállóságát, legyen szó karrierről, barátokról, vagy a családról. Ugyancsak fontos, hogy legyenek közös célok, törődjünk a másik érzéseivel, problémáival, és hogy biztonságban érezzük magunkat egymás társaságában, amihez a bizalom létszükséglet. Ha ezek közül bármelyikről úgy gondoljuk, hogy hiányzik, netán mindre igaz ez, akkor szinte biztos, hogy valami nagyon nincs rendben a kapcsolatunkkal és ilyenkor a legbölcsebb amit tehetünk, ha alaposan átgondoljuk, hogy min is kellene változtatni, illetve, hogy egyáltalán menthető-e a helyzet.