Érdemesebb tapasztalt bőrgyógyászhoz fordulni

Mint a legtöbb esetben az élet minden területén olyan szakembert érdemes választani, akinek a gyakorlatban is van már tapasztalata. A tapasztalatnak köszönhetően ugyanis rövidebb idő alatt található megoldás egy-egy problémára. Nincs ez másként egy bőrgyógyász esetében sem.

Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász már évek óta praktizál. 1997-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, majd a miskolci Semmelweis Kórház Bőrgyógyászatán kezdett el dolgozni. A miskolci bőrgyógyászaton kiváló bőrgyógyász szakemberek között dolgozhatott egy nagyobb forgalmú bőrgyógyászati osztályon, melynek köszönhetően kellőképpen elmélyíthette tudását. A 2005-ös évben tette le a bőrgyógyászatból a szakvizsgát, 2006 óta pedig mint magánbőrgyógyász praktizál.

Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász 2008 és 2013 között a nagy múltra visszatekintő Istenhegyi Klinika bőrgyógyásza volt, ezt követően pedig 2014 óta a Mens Mentis Egészségközpontban dolgozik, ahol lehetősége nyílik szorosabban is együttműködni a társzakmákkal, melynek köszönhetően szakmájának sokszínűségét is megélheti.

Minden kétséget kizáróan Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász egy olyan szakember, aki kellő tapasztalattal rendelkezik a bőrgyógyászat területén. A bőrgyógyászati alapok elsajátítását követően az esztétikai bőrgyógyászat felé fordult érdeklődése. Ma már mind klasszikus bőrgyógyászati problémával, mind pedig esztétikai problémákkal felkereshetjük Dr. Kriston Renáta bőrgyógyászt a Hattyú Orvos-Esztétikai Klinika rendelőjében.

Amennyiben Ön bármilyen bőrelváltozást tapasztalt valamelyik testrészén, meg szeretné nézetni valamelyik anyajegyét, vagy esetleg esztétikai bőrgyógyászati problémája van, forduljon bátran a többéves tapasztalattal rendelkező Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász szakorvoshoz. Ha időpontot szeretne foglalni, a www.hattyuesztetika.hu honlapon egyszerűen megteheti.