BÁCSKAI KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA e-könyv ajánló

Akkor látszik igazán, hogy mekkora technológiai csúcsteljesítmény egy könyv, amikor felül akarjuk múlni, meg akarjuk haladni. A könyv, mint színes, szagos és kellemes tapintású tárgy, kétségkívül alkalmas arra, hogy megnyugtassa az embert – a számítógép és más elektronikus kütyük viszont rendkívül alkalmasak arra, hogy felizgassák, felzaklassák annak használóját.

Meglepő módon mégis éppen a digitális eszközök hozhatják vissza a könyvkerülők, az átlagemberek fejébe a magas kultúrát.

A fiatalok a digitális korszak gyermekei, akik ahhoz szoktak, hogy a neten élnek, online léteznek a nap túlnyomó részében. Ha ehhez szoktak, akkor a digitális térben kell nekik nívós olvasnivalót adni, hogy ne maradjanak ki a gondolkodtató, illetve esztétikai élvezetet nyújtó szövegekből.

1998 óta gyűjti Pausch Róbert a bajai, Baja környéki írók, költők műveit a Bácskai Elektronikus Könyvtárba, amely a bajai könyvtár honlapján belül található meg. Innen indult az ötlet, hogy jó lenne ezekből egy kötetet, egy antológiát összeállítani, amely most Kasza Béla szerkesztésében egy e-könyv formájában valósult meg.

Az e-könyvek egyik nagy előnye, hogy soha nem maradunk hoppon a vásárlásnál: nincs olyan, hogy elfogy a boltban a sikerkönyv, mert nincs több a raktáron. Ha szükségünk van a tartalomra, egyszerűen letöltjük – akárhányszor.

Persze hátránya is van: szükség van egy eszközre – ami lehet számítógép, laptop, tablet, okostelefon vagy e-könyv olvasó, amire letölthetjük és elolvashatjuk a tartalmat.

Egy e-könyv olvasóra viszont az egész család könyvtára feltölthető. Mesét olvashatunk rajta a gyereknek, majd a kicsi elalvása után ugyanazon az eszközön folytathatjuk a saját könyvünk olvasását.

A Virtuarium e-könyv kiadó elsősorban szakkönyvek és bajai vonatkozású könyvek kiadásával foglalkozik, de elindítottak egy verseskötet sorozat kiadását is, amelyben helyi szerzők műveit adják ki e-könyv formátumban. E sorozat 2. tagja a 2016-ban megjelent Bácskai költők antológiája.