Az ásás fontossága
Ősszel az elszáradt növények és a gyomok összeszedése mellett, nagy szükség van az ásásra is, hisz ezzel biztosíthatjuk növényeink és gyümölcsfáink számára a tökéletes talajösszetételt, így a következő évben is szép, bő termésre számíthatunk.
A gyümölcsösökben és a kerti veteményesekben is az őszi ásásnak nagy jelentősége van. Jó tudni, hogy az ásással kellőképp fellazítjuk a talajt ahhoz, hogy a téli csapadék felvételére képes legyen, így az itt tárolt vízzel, tavasszal minden növény számára tudja biztosítani a megfelelő nedvességet, ami segíti azok növekedését. Ezek mellett a földet porhanyósabbá tesszük, a felforgatott földszeletekkel a levegő képes lesz közte átjárni, a fagy felbonthatja azt és a növények számára ezáltal a legjobb talajösszetétel alakul ki. Az őszi ásás során, terítsük meg a felszínt trágyával, és a földforgatás következtében ezt olyan mélységbe juttassuk majd, ahol tavasszal a növény gyökerei lesznek, így az képes lesz a trágya által biztosított tápanyagok felvételére.
A trágyázásnál legjobb, ha istállótrágyát használunk, hisz ez a legteljesebb értékű az összes trágyaanyag közül. Az ásás mellett, a trágyázással nagymértékben javíthatunk a talaj minőségén, valamint a növények számára is hasznos, mivel a termésmennyiséget ezáltal nagyban megnövelhetjük. Az őszi trágyázással és ásással tavaszig elegendő időt adunk a szerves anyagok lebomlásának, a tápanyagok pedig ez az idő alatt válnak csak felvehetővé a növények számára. Jó tudni, hogy a kötött talajok 2-3 évente igénylik az istállótrágya kiszórását, még a homokos talajokban érdemes ezt 1-2 évente megismételni. Persze azzal is legyünk tisztában, hogy a kötött talaj, több trágyát igényel (3-4q/100m2), körülbelül kétszer annyit, mint a homokos típusok (1,5-2q/100m2).