Az állatok királya

A gyerekek is már egészen kiskorukban megtanulják, hogy az állatok királya jelző az oroszlánt illeti meg. Ez sokszor olyan meséknek köszönhető, ahol azt láttatják, hogy valóban az oroszlán irányítja a többi állatot.

Valójában azonban ez a fenséges állat természetesen nem irányítja a többit. Sokkal inkább nevezhetjük az állatok királyának azért, ahogy viselkedik. Pontosabban azért, ahogy a hím oroszlán viselkedik. A hím oroszlán ugyanis valóban királynak érzi magát. Falkájában nem tűr versengést és sokszor más hím oroszlánt sem. Maximálisan kiszolgáltatja magát, hiszen a vadászatban általában nem vesz részt, azonban először mégis ő lakmározhat, és a zsákmány nagyobb mennyiségét ő is fogyasztja el. Na de nézzük csak az oroszlán megjelenését, ami már önmagában tekintélyt sugárzó! A hím oroszlán nyaka körül hatalmas sörény helyezkedik el, amely valóban királyi kinézetet kölcsönöz neki. A valódi funkciója azonban leginkább a hierarchia megtartásában és a párzásban keresendő. Egyrészt ugyanis az oroszlán nagyobbnak tűnik a sörénytől, amely miatt esetleg nem mernek majd szembeszállni vele a „trónbitorló” más oroszlánok, és ezzel együtt az egyéb veszélyt jelentő állatok sem. Továbbá gyönyörű sörényével felhívhatja magára a nőstény oroszlánok figyelmét, így pedig előnyt élvezhet a párosodás alkalmával.

A fajfenntartás érdekében nagyjából ennyit tesznek a hím oroszlánok, ugyanis a nőstény egyedek nélkülük nevelik fel a kölyköket. A nagyjából kétévente ellő oroszlánok hím segítség nélkül vigyáznak a kölykökre és gondoskodnak róluk, akik két hónapos korukig kizárólag anyatejen élnek. Ezt követően pedig két évig, annak következő elléséig, anyjuk mellett maradnak. A hím oroszlánok potenciális veszélyt is jelenthetnek rájuk, hiszen az is előfordulhat, hogy megöli őket. A falkában élő oroszlánok egyébként mára már veszélyeztetettnek számítanak. Sajnos rohamosan fogy a populáció száma. Afrikának egyedül a déli régiójában nem csökken az oroszlánlétszám. De vannak olyan területek, ahol már teljesen eltűnt vagy néhány évtizeden belül várhatóan el fog. Oda kell hát figyelnünk erre a valóban fenséges élőlényre, hogy ne kelljen másik állatot keresnünk, amely megfelelhetnek az állatok királya jelzőnek.