Az alkotás fogalmának megváltozása

Nagyon sokan foglalkoznak alkotói tevékenységekkel manapság. Ez nem mindig volt így, hiszen a régi időkben az embereknek nem mindig adatott meg ez a lehetőség. Azonban ma már annyira átformálódott a társadalom, hogy az alkotás már nem csak a művészek, hanem az átlagemberek kiváltsága is lehet.

Amikor az alkotás szót meghalljuk, akkor általában a klasszikus értelemben vett művészeti alkotások jutnak elsőként az eszünkbe, és ezen a vonalon indítjuk el a képzelőerőnket. Azonban, amikor a mai értelemben vett alkotásokról beszélünk, akkor már rögtön más a helyzet, hiszen itt sokkal tágabb értelemben gondolhatjuk át a dolgokat. Amikor az ember alkotásról beszél, akkor azt elsősorban nem csak szépművészeti értelemben gondolhatja, hanem az élet bármely területére vonatkoztathatja. Amikor pedig a kortárs művészeti alkotásokról gondolkodunk el egy kicsit, akkor szintén nem ilyen egyértelmű a helyzet: napjainkban ugyanis már egyáltalán nem egyértelmű, hogy mit nevezünk művészetnek, és mit nem. Az avantgarde stílusirányzattól kezdődően már nem csak a szépművészeti alkotásokat ismerik el művésziként, hanem szinte bármit – feltéve persze, hogyha olyan közegbe kerül.

Ebben az értelemben szinte bárki alkotóvá válhat, és szinte bármit alkothat, lehetősége van rá, hogy művésziként kezeljék. Ez persze nagy teret enged az embereknek a kibontakozásban, és sokféle perspektívát nyit meg. Fontos, hogy mindezeket végiggondoljuk, mert így már sokkal bátrabban alkothatunk átlagemberként is! Sok embernek igazi terápiának számít a hasonló dolgok művelése, és nagyon szívesen csinálják, még akkor is, hogyha az alkotásaikat csak magáncélra szánják, tehát nem mutatják meg senkinek. Hogyha eddig nem tette, próbálja ki Ön is, mert lehet, hogy örömét leli majd benne!