Apróságok, melyeket a boldog párok nap mint nap megtesznek

Számos kutató áldozza az életét arra, hogy a boldog párkapcsolat titkát meglelje. Ha minden részletében még nem is ismerjük pontosan azokat a tényezőket, melyektől két ember hosszútávon is szerelemben élhet egymással, a tanulmányok szerint egyes hétköznapi dolgok valamennyi harmonikus párkapcsolatra jellemzők. Egyszerűek, de működnek.

[adsense_id=”1″]

Aki kiiktatja azt a szokást, hogy reggel, este vagy napközbeni találkozáskor köszön a párjának, máris nagy lépést tett, hogy kapcsolatának intimitását megőrizze. A “szia” helyett egy ölelés szorosabbá teszi két ember kapcsolatát, olyannyira, hogy ha eltart 10 másodpercig, a szakértők szerint növeli az oxitocin szintjét, ami többek közt a kötődés érzéséért felelős az agyban.

A tévhitekkel ellentétben bizony a boldog párok sem mindig turbékolnak. Sőt, kapcsolatuk kiegyensúlyozottságának alapvető feltétele a vita, ami segít hosszútávon is együtt maradni két embernek. A ki nem mondott sérelmek tartós haragot szülnek, ami a másik iránt érzett szeretet rovására mehet. Konfliktus esetén a legjobb, ha átbeszéljük a problémákat, közösen próbálunk megoldást találni és mindvégig emlékeztetjük a másikat arra, hogy szeretjük őt.

Érdektelennek tűnhet, mégis, a felmérések szerint az igazán boldog párok nap mint nap megbeszélik, hogy mit ettek ebédre. Nem számít, hogy mennyire apró részlete ez az életnek, ha két ember ezt is megosztja egymással, fokozzák vele az intimitást azáltal, hogy bepillantást nyernek és engednek egymás hétköznapjaiba.