Adalékanyagoktól mentes hús kerestetik
Olcsó húsnak híg a leve, szólott a mondás. Így van ez a mai korban is, sőt talán most van itt igazán, a mai felgyorsult, mindent akarunk egyszerre világban. A nem megfelelő minőségű termékekkel, húskészítményekkel éveket vonhatunk el magunktól. A megfelelő minőséget megtalálni egy igazi kihívás lehet, a városban élőknek legfőképpen.
Vidéken adottabb a lehetőség, hogy az ember saját maga „állítsa elő” a családja számára a megfelelő hús mennyiséget. Évtizedekkel ezelőtt természetes volt, hogy minden háznál volt legalább egy hízó és a tojást előállító tyúkok, kakasokkal. Ezekhez pedig juhokat és nyulakat, sőt akár tehenet is tartottak, mely hosszú vemhesség után tejet is adott a család számára. De a mai ember, már inkább megvásárol mindent a boltban, a különféle hiper -és szupermarketek bőséges kínálatából válogat pénztárcájához mérten. A vidéken, községekben, falvakban élők is egyaránt a városi emberhez hasonlóan a gyors és olcsó megoldást jelentő üzleteket keresik fel már, ez által kevesen foglalkoznak állattartással.
A jobbik eset, ha termelőhöz jár a húsért, vagy épp henteshez az ember lánya és fia, melyet akár nyomon is tud követni. Az, hogy honnan és miből is készül az esetleges húskészítmény vagy maga a hús, mint alapanyag, az sajnos sokakat még mindig kevésbé érdekel, inkább a mennyiségre és az akciókra mennek rá előbb a vásárlók. Az adalékanyagoktól és mindenféle tápoktól mentes húsok piaca igen szerényes, de akik időt szánnak még a városban is találhatnak olyan lehetőségeket, melyet kihasználva megfelelő minőséget kaphatnak reális áron. Egy természetes módon (szabadtartás, tápoktól- és gyógyszermentes) felnevelt jószág, több idő alatt éri el a vágósúlyt, mint melyet különféle szteroidokkal és egyéb kiegészítőkkel tömnek tele. Így az igazi háztáji jellegű állat felnevelése több pénzbe is kerül, így az ára is drágább a gyorsabb és „gyáribb” olcsóbb társaiktól. Az egészséget károsító húsból bőségesen találni, de a megfelelő minőséget felkutatni az igazi feladat az egészségünk védelmében.