A világ legnagyobb csodái

A világon számos olyan hely van, melyről nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez olyan, melyet legalább egyszer látni kell. Sokszor olyan káprázatos és gyönyörű, ami elénk tárul, hogy szinte felfoghatatlan számunkra.

Az emberiség történetében számos különleges és építmény, vagy természeti csoda található. Mi most ezekből szeretnénk megmutatni párat. A listát 2007-ben állították fel újra melyben lenyűgöző építmények, vagy természeti csodák kaptak helyet. Az ókori világ hét csodájából még csak egyetlen egy maradt fent, ezek pedig a gízai piramisok. 2005-ben 177 építményt jelöltek meg a világ csodái címre, mi most ezekből említünk meg párat. Ide tartozik a Chichén Itzá romváros, amely a Yucatan félszigeten található meg. Ezt a páratlan szépségű várost a maják építették az 5. században. Majd a 9 és a 12. század között elfoglalták a toltékok. Ők építették a 30 méter magas templomot, amely 9 négyzetalakú teraszból áll. A templom különlegessége, hogy az oldalai pont az égtájaknak megfelelően helyezkednek el és 91 fokból álló lépcső vezet le rajtuk.

A listán szerepel még a Megváltó Krisztus szoba, amely az egykori brazil főváros Rio de Janeiro jelképe is egyben. A kitárt karokkal álló Jézus emlékmű, mintegy 1000 tonna, a magassága pedig eléri a 30 métert. A szobor elkészítése 9 évet vett igénybe, és 1931. október 12.-én adták át.   A Rómában található Colosseum is egy olyan csoda, melyet legalább egyszer látni kell. Róma az Örök város, melynek mára már jelképévvé vált a Colosseum. A nevét az egykori Néró császár hatalmas 30 méteres szobra után kapta. Időszámításunk előtt 69-ben kezdték el építeni és 11 évvel illetve 10 hónappal később fejezték be. A világ legnagyobb ember által alkotott létesítménye a Kínai Nagy Fal. A falat kőből, téglából, nádból, homokból építették fel. Melynek építése közel 2000 évet vett igénybe.