A vállalat versenyképességének a megőrzése

Az új terveknek megfelelően létrejött a vállalat belső helyi hálózata mely a vállalat összes dokumentumát tartalmazza. A megvalósítást követően 40 000 dokumentum volt az adatbázisban, mely 4GB memóriát foglalt el, de a dokumentumok száma évente mintegy 100 000-rel növekszik. Megszűnt a dokumentumok redundanciája és nehéz elérhetősége is.

[adsense_id=”1″]

Az alkalmazottak megtanulták használni a rendszert, így a termelékenység növekedett. A vállalat versenyképességének megőrzése céljából rá volt kényszerítve a változtatásra. Az információ megtalálása és annak gyors elérése a mai világban kulcsfontosságú. Az informatikai hálózat kiépítése sikeres volt. A dokumentumok ezentúl könnyen elérhetőek és megszűnt a redundanciájuk is, ezenfelül megfelelően rendszerezve találhatók meg az adatbázisban. Az SQL nyelv segítségével a dokumentumok közötti keresés is könnyedén megoldható. Az adatbázis minden számítógépről elérhető, de az egyes dokumentumokat csak a megfelelő jogosultságokkal rendelkező személyek érhetik el illetve módosíthatják.

A megvalósítás költséghatékony is volt, hiszen a megvásárolandó szoftverek számát sikerült a feltétlenül szükséges szintre redukálni, de ennek ellenére minden szükséges file formátum megtekinthető minden kliens számítógépen. A hardveres beruházások is alacsony szinten maradtak, összesen egy szerver került megvásárlásra (természetesen az egyéb összekötő eszközöket nem számítva). A megvalósítás során körültekintően figyelembe vették az emberi oldalt is, megkérdezték az alkalmazottakat is az igényeikről, és ezeket is figyelembe vették, így biztosítva az emberek elégedettségét. A projekt felelősei megfelelően felmérték a vállalat belső és külső helyzetét, megtervezték és lebonyolították a megvalósítást, a folyamatban informatikai szakértőket is bevontak, tehát a lebonyolítás szakszerűen zajlott.