A legaranyosabb házi kedvenc
Sok állatott megillethetnénk a legaranyosabb titulussal, de mégis mi most egyet szeretnénk kiemelni. A nyuszik megszületésükkor teljesen kopaszok, és nem túl szép teremtések. Sokan nem is gondolnák, hogy később, már egy nagyon cuki kisállat lesz belőlük.
A picik egészen 2-3 hetes koruk után kezdenek el látni, és hallani. Ebben a korban már aktívabbak is lesznek, és akár már az anyatej mellett a tápot is megízlelik. Hathetes koruktól, állnak készen a külön életre, ilyen idős koruktól ajánlott a vásárlásuk. Mint sok más állatra, ezekre a törpe nyuszikra is jellemző, hogy ajánlatos tenyésztőtől vásárolni a kis kedvencet. Mivel, a tenyésztők kizárólag fajtiszta állatokat árulnak, és ezeknél a nyusziknál ez különösön fontos. Hiszen, ha nem fajtiszta nyuszit vásárolunk, akkor sokszor ütközhetünk, olyan atrocitásokba, hogy megvásárolt állat sokkal nagyobbra nő a kelleténél.
A törpe nyuszik, kifejlet korukra is maximum 2 kg-ot érik el. Továbbá a tenyésztők által vásárolt nyuszik, biztonságosabb vásárlásnak mondhatóak hiszen tanácsokat kaphatunk és megtudhatjuk a pontos táplálás menetét. A legtöbb törpe nyuszi, a rossz táplálás miatt pusztul el. Ezért nagyon fontos, hogy egy új tápra való átszoktatás fokozatosan történjen. A nyuszinak, minimum fél négyzetméteres helyre lesz szüksége, ahhoz, hogy kényelmesen érezze magát. Fontos, hogy jól szellőző helyen tartsuk őket, hiszen nem bírják a túlzott meleget. A legfontosabb táplálék számára a széna, ez legyen előtte állandón. A legjobb itató a golyós önitató, hiszen azt megfelelően rögzíthetjük, és bármikor hozzáférhet, de nem tudja kiborítani. Amennyiben megfelelően figyelünk az egészségének a megőrzésére, akár 10 évet is elélhet.