A csonthéjas termények
Magyarországon ez az iparág még csak nyomokban van jelen, ezért még nem késő belekezdeni. A csonthéjas termények hatalmas üzleti potenciált jelentenek. Magyarországon körülbelül 81.000 hektár gyümölcsös van, melynek kb. 10 %-át teszik ki a csonthéjasok, ezen belül is a mogyoró a legkevesebb.
Sokszor hallani, azt a felvetést, hogy aki diófát ültet, az a család jövőjére gondol. A mogyoróra szerencsére nem kell annyi időt várni, mint a dióra, hogy termő legyen, hiszen már 5 év után termőre fordul. Az első öt évben fel kell készülnünk arra, hogy folyamatos ráfordítással jár, haszonnal nem számolhatunk. Mikor mogyoró ültetvényben kezdünk, utána kell járnunk és bevizsgáltatni a talajt, hogy ideális-e a közeg ahova szeretnénk ültetni a csemetéket. Cserjék és kis fák is léteznek. Az ideális tő távolság 4 méter, míg a sortávolság 6 méter. Ahogy nőnek a csemeték, az idő múlásával mindegy, hogy kisfát vagy cserjét választunk a lombozatuk egybe nő.
Egy mogyoró ültetvény körülbelül 30 évig hozamképes, később már kiöregszenek és csökken a hozamuk. Olyan csemetéket is vásárolhatunk, melyeknek a gyökerei szarvasgombával vannak ,,fertőzve”. A szarvasgomba egy olyan élősködő növény, amely megtelepszik a fák gyökerein és így élnek szimbiózisban. Nem igényel különösebb gondoskodást, ha a talaj megfelel a mogyoró csemetéknek, akkor a szarvasgombának is megfog. Mindenki tudja, hogy ez a gombafajta a gazdagok étke. Így dupla haszonra tehetünk szert, ugyanis a gomba körülbelül pont addig fog teremni, mire a mogyoró is termővé válik, így teljesen ki tudjuk használni az adott földterületet. Egy-egy fa évente 10-15 kg közötti termést add vissza. A mogyoró ára változó attól függően, hogy héjasan vagy pucoltan szeretnénk eladni, de a pucolt mogyorónak 2500-3300 Ft/kg között mozog az ára.