A család szerepe a fejlődésben
A család életünk legmeghatározóbb közege, legfontosabb kiscsoportja. Itt formálódik személyiségünk, önazonosságunk, önmagunkhoz és a világhoz való viszonyunk. Mindaz, ami személyesen jellemzi az embert, valamilyen módon kötődik a családjához, a családban alapozódik meg.
A szülők jelentősen eltérnek abból a szempontból egymástól, hogy miként nevelik gyerekeiket, mennyire figyelnek igényeikre, hogyan büntetik engedetlenségüket, mivel jutalmazzák őket, hogyan gondolkodnak arról, hol a gyerek helye a családi hierarchiában. Az újszülött, ha azt tapasztalja, hogy szükségleteit viszonylag gyorsan és megbízhatóan kielégítik, megtanulja, hogy a világ, amelybe született, jó. Ha gondozói megértik, mikor mire van szüksége, és ezeket a szükségleteket elismerik, fontosnak tartják, a csecsemő megtanulja, hogy ő maga fontos személy, akinek jogos igényei vannak. Ezzel szemben egy elhanyagoló, kiszámíthatatlan, rideg vagy éppen bántalmazó környezetben a gyerek azt tanulja meg, hogy a világ közönyös, elutasító vagy akár veszélyes, és benne ő maga felesleges, „rossz”.
A gyereknevelési szokásokba társadalmi hatások is belejátszanak. Érdekes összefüggés például, hogy a szülők foglalkozásának és munkahelyének sajátosságai kihatnak a gyerekekkel kapcsolatos elvárásaikra. A munkásosztálybeli szülők, akik munkájukban erős felügyelet alatt állnak, akiktől munkáltatóik azt várják el, hogy tartsák be a szabályokat, sokkal inkább a konformitást és az engedelmességet hangsúlyozzák a gyerekük nevelése során is. Az értelmiségiek viszont, akiknek a munkája kevésbé kötött, sokkal több lehetőséget adnak gyerekeiknek a saját vágyaik és elhatározásuk megvalósításához, és támogatják a kreativitásuk kibontakozását.