Vadmadarak, mint áldozatok az egyiptomi isteneknek

A Nílus-völgy nekropoliszaiban több millió íbisz és ragadozó madár múmiát fedeztek fel, amelyeket Horus, Ra vagy Thoth egyiptomi isteneknek áldoztak fel. Ilyen mennyiségű mumifikált madár felveti származásuk kérdését: úgy tenyésztették őket, mint a macskákat, vagy vadásztak őket?

Emlősök, hüllők, madarak: a Nílus-völgy nekropoliszaiban feláldozott tízmillió állati múmia intenzív vallási hévről tanúskodik, valamint az állatok gyűjtésének és tenyésztésének gyakorlatáról, amely kétségtelenül jelentősen hozzájárult a régi régiók gazdaságához. Ezen állatok származása és az ellátás módjai azonban ismeretlenek. Egyes megszelídített fajok, például a macska számára a tenyésztés volt a leghatékonyabb módja annak, hogy nagyszámú állatot juttassanak el mumifikálásra. De a macskákkal ellentétben a madármúmiák a fejlődés minden szakaszát lefedik, a tojástól a felnőttkorig, ami inkább opportunista beszerzési gyakorlatra utalhat.

A mumifikálódott madarak eredetének – tenyésztése vagy vadászata – meghatározása érdekében a lyon Musée des Confluences gyűjteményéből 20 íbiszből és ragadozó madarakból származó múmiákból apró tolltöredékeket, csontokat és balzsamozó csíkokat vettek ki. Ha ezeket a vadonban vándorló madarakat tenyésztették volna, táplálékuk homogén, helyi eredetű és tükröződött volna az állati maradványok egységes izotópos összetételében, függetlenül attól, hogy ez az étrend a velük együttélő emberektől származik-e. A különféle szöveteket ezért szén-14 módszerrel datálták; és megmérték az oxigén, a szén, a nitrogén, a kén és a stroncium izotópos összetételét, majd azokat táplálékforrások szempontjából értelmezték és összehasonlították a kortárs emberi múmiákkal. Ezek az izotópos kompozíciók azonban korántsem homogének, és az ókori egyiptomi emberekéhez képest nagy változékonyságot és „egzotikus” nyomokat mutattak: a madarak vadak voltak, szezonálisan vándoroltak ki a Nílus völgyéből.