Egy elképzelt felsőoktatási intézmény minőségirányítási rendszere

A hallgatók (vevők) olyan jellemzőkkel rendelkező szolgáltatást igényelnek, amelyek megfelelnek igényeiknek és elvárásaiknak. Ezek az igények és elvárások előírásokban jutnak kifejezésre, és ezeket összefoglalóan vevői követelményeknek nevezik, melyeket jelen esetben a felsőoktatási intézmény határoz meg, mivel a hallgatói nincsenek olyan helyzetben, hogy ezt hivatalos dokumentummal (szerződéssel) kikényszeríthessék.

Manchester bemutatása

Anglia legnagyobb iparvárosa, a számos gyárnak, kereskedelmi- és kutatóközpontnak helyet adó Manchester. Az agglomerációs körzetben több mint 2,5 millió ember lakik, ezzel közvetlenül London után a második legnagyobb, közvetlenül a Birmingham agglomerációs körzet előtt. Éghajlata óceáni, egész évben elég sok eső esik, ugyanakkor a tél enyhe, a nyár pedig nem túl meleg.

A mughal birodalom Indiában (1526-1857)

A legjelentősebb muszlim dinasztia a mughal birodalom volt, akik 1526-1857 között uralkodtak Indiában. A dinasztia alapítója a mongol Bábur volt majd  unokája, Akbar (1556-1605) uralkodása idején  egyesítette a szubkontinens nagy részét. Egy közigazgatási rendszert jött létre, amely bizony túlélte a brit uralmat, az uralkodása idején kialakult földbirtokrendszer pedig hosszú időre szilárd központi hatalmat és jól […]

Gyönyörű angol idézetek

Sokat szoktunk idézni nagy és jeles emberektől. De ugyanígy rengeteg filmes idézetet is megszoktunk jegyezni. Ezek a frappáns szövegek, végig kísérik az egész életünket. Tanulunk belőlük, megjegyezzük és aszerint cselekszünk, amit ezek a bölcsességek jelentenek.

A hindu középkor és a moszlim hódítás időszaka Indiában

A VII. és a X. század között Dél-Indiában is számottevő politikai és kulturális központok jöttek létre. A  Chalukyák, Pallavák és Cholák dinasztiái kitűntek az öntözéses földművelés tökéletesítésében és egy sajá­tos, dravida eredetű építészet meghonosításában. Ha­talmuk a környező tengerekre is kiterjedt, hatásuk Jáva, Sziám és Indokína anyagi és szellemi kultúrájában is kitörölhe­tetlen nyomokat hagyott.

Budai fürdőszobaszalon

Budapesten ha igazán gyönyörű fürdőszobát szeretnénk, akkor érdemes felkeresnünk az Aquarius Csempe és Fürdőszobaszalont, mely Budán a Dió utcában található. Az itt elérhető minőségi termékek széles választéka segítségével gyönyörűvé varázsolhatjuk fürdőszobánkat. Egy katalógus segítségével választhatunk márkás fürdőszobakádak, zuhanykabinok és fürdőszobabútorok közül.

Kertünk díszei a leanderek

Kertünk sokszínű, gyönyörű dísze lehet a babérrózsa, azaz a mediterrán leander. Hogy minél szebb virágaink legyenek, és minél tovább gyönyörködhessünk bennük, íme néhány tanács a gondozásukhoz:

A 2 zónás, 3 zónás és 4 zónás aluvázas masszázságy előnyei

Egy hangulatos, kellemesen lágy zene mellett a legtöbbünk nyugalomra és pihenésre vágyik. Ezt nem csupán a megfelelő légkör, a jó masszázst végző szakember munkája, hanem a jó masszázságy is szolgálja, melyből az Amasar weboldalán széleskörű választékot találhatunk meg, mely az EU-ban készült, és 1-2 év garancia is jár mellé.

Gyilkos húsevő növények

A húsevő növényekről nem sok információja van az átlagembernek, pedig 600 fajuk él szerte a világban, és állít csapdát a gyanútlan kis állatoknak. A trópusi kancsóka a trópusi indás fajok csoportjába tartozik, Dél-Kínában, Indonéziában és  Malajziában él. A „kancsóka” nevet a kancsó alakúvá alakult leveléről kapta. Ennek segítségével fogja meg a rovarokat. A levélben található […]