Mit tehetünk a kapunyitási pánik ellen?
Az ezredfordulóig gyakorlatilag alig létezett ez a fogalom, mára már sajnos nagyon is sokakat érint. De mi is pontosan a kapunyitási pánik, mi okozza, és ami a legfontosabb, mit tehetünk ellene?
Ahogy a nevéből arra következtetni lehet, a kapunyitási pánik a fiatalokat érinti, egész pontosan azokat a pályakezdőket – vagy pár éve dolgozókat -, akik még nem töltötték be a harmincadik életévüket. A probléma elsősorban a rájuk nehezedő nyomás, ami olyan méreteket ölt, amire régen nem volt példa. A huszadik században még sokkal nyugodtabb volt a tempó, a fiatal kikerült az iskolapadból, majd dolgozni kezdett és a legtöbb esetben egy olyan munkahelyen találta meg a számítását, ahol lehetett karriert építeni, és ahol éveket eltöltve egyre feljebb és feljebb lehetett lépni a ranglétrán. Egész másképp volt megoldva a lakhatás kérdése is, ezzel szemben most már anyagilag roppant megterhelő – akár egy albérlet, akár egy saját ingatlan -, ráadásul a szülők, a kortársak és tulajdonképpen az egész társadalom elvárja, hogy egyre fiatalabb korban legyünk minél sikeresebbek.
Ez már önmagában is problémás, ám még erre rakódik rá az, hogy a húszas éveik elején lévők nagy része nem igazán tudja, hogy mihez szeretne kezdeni az életével. Tanul egy szakmát, vagy egy hivatást, de sokan csak az első valódi munkahelyükön szembesülnek a ténnyel, hogy ez nem az életút, amit be szeretnének járni. Ilyenkor vagy maradnak – és szenvednek -, vagy újrakezdik a tanulmányokat, ami ilyenkor már jóval nehezebb, ráadásul sokkal kevesebb támogatottsággal is jár. Ez egy ördögi kör, amiben a mai, rohanó világban nem könnyű megtalálni a kiúthoz vezető megoldást. Sajnos egyetemes megoldást javasolni erre nagyon nehéz. Ha túl nagy a nyomás és lelkileg megvisel minket ez a helyzet, akkor első lépésként mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni, hisz a célzott terápiák sokat segíthetnek megtalálni a megfelelő utat. Az azonban bizonyos, hogy nem érdemes már ilyen fiatalon ennyire megalkudni. Sokkal célravezetőbb szembenézni a problémával, és ha kell, akkor újrakezdeni felépíteni az életünket, hisz még mindig csak a húszas éveinkben járunk, semmiről nem vagyunk elkésve.