Mit tegyünk, ha lerobbanunk az autóval?
Minden autósnak két rémálma van: az egyik, hogy balesetet szenved, a másik, hogy egyszer csak lerobban alatta az autója. Természetesen egy ilyen hiba sosem jöhet jókor, ám vannak olyan helyzetek, amikor gyorsan és higgadtan kell cselekedni, épp ezért jó, ha előre felkészülünk rá, hogy ez bizony velünk is megtörténhet.
Ha a városban áll meg alattunk az autó, az még a legszerencsésebb szituációnak nevezhető. Ilyenkor gyakorlatilag csak annyi a dolgunk, hogy ha tudunk, álljunk félre, vagy ha már önerőből nem mozdul az autó, akkor szálljunk ki és toljuk olyan helyre, ahol nem akadályozza a forgalmat. Hála az égnek ilyenkor sokan megállnak segíteni, ráadásul, ha nincs túl nagy baj, akkor megvan rá az esélyünk, hogy gyorsan megoldódik a gond. Ha már biztonságos helyen van az autó, akkor végezzünk egy gyors szemlét, hátha nagyjából be tudjuk határolni, hogy mi lehet a probléma. Ha ezzel megvagyunk, akkor keressünk egy megbízható szervizt a közelben (ezt ma már egy okostelefonról percek alatt el tudjuk intézni) és ott beszéljünk egy kollégával. Foglaljuk össze tényszerűen, hogy mit tapasztaltunk és ha szerencsénk van, akkor akár helyszíni javítással rendbe tudják hozni a gépjárművet, de ha be is kell szállítani, akkor is relatíve olcsón megússzuk az autómentőt, hisz nem kell messzire vinni a kocsit.
Kicsit bonyolultabb a helyzet, ha autóúton, pláne ha autópályán adja meg magát alattunk a technika. Ilyenkor cselekedjünk gyorsan és higgadtan. Álljunk meg a leállósávban (persze ha ki tudunk még kanyarodni egy benzinkúthoz, vagy egy pihenőhöz, akkor azt mindenképpen tegyük meg), és kapcsoljuk be az elakadásjelzőt. Szálljunk ki az autóból, és kérjük meg ugyanerre utasainkat is. Tegyük ki az elakadásjelző háromszöget legalább 150 méterre az autónktól, majd a szalagkorlát másik oldalára menjünk át, természetesen az összes utasunk is cselekedjen hasonlóképpen. Semmiképp se maradjunk az autóban egyetlen percig sem, mert rendkívül balesetveszélyes. Biztonságos távolságból már telefonálhatunk és hívhatunk autómentőt, aki elszállítja a gépjárművet és persze minket is.