Hogy ne veszítsük el a barátainkat?

Tizenéves korunkban ugyan még bele sem gondolunk, ám mire a negyvenet tapossuk majd, addigra már rengeteg barátunkat elveszítjük. Sajnos ez az élet rendje, és ahogy telik az idő, úgy lesz mellettünk egyre kevesebb ember, ám – rengeteg – odafigyeléssel ez a tendencia ha nem is fordítható meg, de lassítható.

Kutatások arra jutottak, hogy a nagy átlagot figyelembe véve, valahol húsz és harminc éves korunk között van az a pont, amikor a legtöbb ismerőssel büszkélkedhetünk. Ebbe beletartoznak az ismerősök és a haverok is, ám vitathatatlan, hogy sokkal szerencsésebb, ha inkább van 4-5 igaz barátunk, mintsem tucatjával vegyenek körül olyan emberek, akikre nem lehet számítani a komoly helyzetekben. Hogy el tudjuk kerülni azt a fájó szituációt, amikor egyszer csak eltűnik az életünkből egy olyan ember, aki időtlen idők óta a részese volt, ahhoz rengeteg energiát kell belefektetni a kapcsolatba, méghozzá folyamatosan.

A barátságok elmúlásának ugyanis legtöbbször nem a harag, vagy egy nagy nézeteltérés az oka – ezeket amúgy is könnyen rendezni lehetne -, hanem egész egyszerűen annyi történik, hogy mindenki éli a saját életét, egyre több a tennivaló, egyre kevesebb a szabadidő, és mindezek tetejében még folyamatosan változunk is, ez pedig egy idő után megritkuló találkozásokhoz, elmaradó telefonhívásokhoz, és megszűnő barátságokhoz vezet. Kiemelten fájó időszak ilyen szempontból a családalapítás, ilyenkor ugyanis azok, akiknek nincs gyereke, szép lassan lemorzsolódnak, hisz őket annyira nem érdekli a téma, a gyerekeseknek viszont erről szól az egész életük. Ha ezt el akarjuk kerülni, akkor az csak úgy fog menni, ha kialakított rendszer szerint tartjuk a kapcsolatot. Ehhez hozzátartozik, hogy akkor is találkozunk a másikkal, amikor nem érünk rá, amikor nincs kedvünk, amikor legszívesebben csak a kanapén pihegnénk. Ráadásul még ez sem garancia a sikerre, hisz ahogy minden kapcsolat, úgy a barátság is két emberen áll. Mi hiába teszünk meg minden tőlünk telhetőt – vagy még annál is többet -, ha a másik erre nem hajlandó, akkor ugyanúgy vége lesz a barátságnak, csak esetleg kicsivel később. Nagyon nehéz ezzel a jelenséggel megbirkózni, talán ez a felnőtt lét egyik legfájdalmasabb velejárója, ám ugyanakkor egy természetes folyamat is, ami ellen nem biztos, hogy érdemes – egy határon túlmenő mértékben – harcolni.