Ezért rendszerezz mindent dobozokba
Örök érvényű alapszabály, hogy teljesen mindegy mennyi hely áll a rendelkezésünkre otthon, azt előbb-utóbb úgyis meg fogjuk tölteni kacatokkal. Nincs az a dupla garázs, vagy beépített padlás, ami idővel ne úgy nézne ki, mint egy háborús helyszín, ha pedig ráadásul gyűjtögetők is vagyunk, akkor ez a pillanat még hamarabb el fog érkezni.
Természetesen a pakolásra mindenkinek megvan a maga módszere – még akkor is, ha sokaknál ez csupán annyiból áll, hogy az első üres területre leteszik ami a kezükben van -, ám ha csak későn döbbenünk rá, hogy a miénk nem épp a legideálisabb, akkor jó nagy munkának nézünk elébe. Hogy a sufniról, a spájzról, vagy a garázsban található szerszámokról van-e épp szó, az tulajdonképpen mindegy is. A lényeg, hogy vigyünk rendszert a metódusba, különben úrrá lesz a káosz mindenütt. A legkézenfekvőbb az, ha – nem túl nagy méretű – dobozokba pakolunk. Persze van, aki a zsákokra esküszik, és olyanok is akadnak szép számmal, akik azt szeretik, ha a dolgaik szemmel láthatóak, ám minél nagyobb mennyiségről beszélünk, annál inkább kijönnek ilyenkor a hátulütők. A közepes dobozok ugyanis számtalan okból kifolyólag előnyösek.
Egyrészt könnyedén tudjuk csoportosítani a holmikat, másrészt elkerüljük azt a bosszantó jelenséget, amikor egy óriási zsák legaljáról kell előhalászni azt, amit épp keresünk. A dobozok ráadásul könnyedén feliratozhatóak, így aránylag részletesen felvihetjük a címkékre, hogy melyikben mit is találunk. Fontos azonban a forma is – épp ezért hanyagoljuk a más megoldásokat -. A dobozok esetében könnyen megoldható az egymásra pakolás – hiszen nem lesz labilis a torony – és ha jól választottunk méretet, akkor az pontosan kitölti a polcokon rendelkezésre álló helyet is. Emiatt mindenképpen mérjünk, mielőtt bevásárolnánk egy készletet, ne utólag döbbenjünk rá, hogy pont 2 centiméter hiányzik ahhoz, hogy elférjenek egymás mellett.