Ezért nem segít semmi, amikor kiborul a gyerek

Szülőnek lenni nem egyszerű feladat, és bizony jó pár évig teljes embert kíván. Noha hajlamosak vagyunk csak a közösségi médiákban megjelent, tökéletesen beállított fotók alapján ítélkezni, a valóság sokszor egész más képet fest.

A hétköznapok rendetlenségben, akarattal teli vitákban, és elvek feladásával zajlanak. Hol a kialvatlanság, hol a tükörben látott kép az, ami miatt úgy érezzük, hogy ennek az időszaknak sosem lesz vége, ám nyugtasson meg minket a gondolat, hogy semmi sem tart örökké, és egyszer – nem is olyan sokára – már csak nevetni fogunk ezen az egészen. Ha ezt a gondolatot fel tudjuk idézni, az bizony sok kilátástalan pillanatban támaszt jelenthet, ám azért vannak olyan helyzetek, amikor azt kívánjuk, bárcsak egy picit a háttérbe vonulhatnánk – mondjuk aludni végre egy jót -. Ilyenek az igazán nagy, mindent elsöprő, lehengerlő hisztik percei is, amikor gyermekünk magából kifordulva, kezelhetetlenül üvöltve-sírva adja a tudtunkra, hogy fogalma sincs róla, hogy mi is a baj.

Persze a legtöbbször a hisztinek van kiindulópontja, egy szikra, amely lángra lobbantja a benzines hordót, viszont amint az események eszkalálódni kezdenek, már tova is tűnik a kontroll. Ami ilyenkor az igazi problémát jelenti, az az, hogy az irányítást nem csak mi veszítjük el, hanem csemeténk is. A különbség csupán annyi, hogy mi a gyermekünk felett, a gyermek pedig az érzelmei felett. A hisztik pedig épp ezért tudnak félelmetes méreteket ölteni, mert ilyenkor egyszerűen csak az történik, hogy a kicsik – még fejletlen – idegrendszere nem tudja kezelni az adott helyzetet és érzelmet, emiatt pedig lezajlik ez a folyamat. Ilyenkor a legokosabb amit tehetünk az az, hogy leülünk, megöleljük és engedjük, hogy érezze, hogy mi feltétel nélkül mellette állunk. Fenyegetéssel, kiabálással, büntetéssel csak rontunk a helyzeten, egyedül a szeretet az, ami ilyenkor segít.