Ezért jó, ha reggel korán felkelünk
Kétféle ember létezik. Az egyik még kora délelőtt is bosszankodva ébred fel az ébresztő csörgésére, míg eközben a másik már eddigre rég túl van számtalan megoldott tennivalón. Hogy éjszakai baglyok, vagy inkább reggeli pacsirták vagyunk-e, az általában nem döntés kérdése.
Ki ilyen beállítottságú, ki olyan, és persze az is vitathatatlan, hogy mindkettőnek megvannak a maga előnyei. Ám akik éjszaka aktívabbak, azok sokkal gyakrabban szembesülnek azzal a problémával, hogy a társadalom berendezkedése nem az ő bioritmusuknak kedvez. Hiába is vagyunk ugyanis elemünkben akár kora hajnalig, a legtöbb szakma nem ezt kívánja meg, hanem azt, hogy a nagy átlag szokásának megfelelően reggel nyolc – vagy legjobb esetben kilenc – órakor megjelenjünk a munkahelyünkön, és ledolgozzuk a nyolc órát, késő délutánig. Ilyenkor aztán marad a megszoksz, vagy megszöksz elv a gyakorlatban is, azaz vagy keresünk egy olyan hivatást, amit otthonról, a saját időbeosztásunk szerint végezhetünk, vagy valamilyen szinten megbarátkozunk azzal, hogy nem akkor kell aktívnak lennünk, amikor a szervezetünk megkívánja.
Van azonban egy alternatíva, amivel mindenképpen érdemes megpróbálkozni. Ez pedig nem más, mint az átszoktatás, azaz hogy szántszándékkal a pacsirta életmódot választjuk. Ez egy későn fekvő – és kelő – ember számára úgy tűnhet, mint a legnagyobb büntetés, ám ha jól csináljuk, akkor rengeteget profitálhatunk belőle. A sikerhez azonban elengedhetetlen, hogy pár – amúgy egyszerű – alapszabályt betartsunk. Az első ilyen a fokozatosság elve. Ne akarjunk egyből hajnalban kelni, inkább mindig csak negyed órákkal állítsuk előbbre az ébresztőt, így ugyanis sokkal könnyebben hozzászokunk a változáshoz. Ennél is fontosabb azonban, hogy a felszabaduló reggeli időt már az első alkalomtól kezdve hasznosan töltsük el. Jógázzunk, reggelizzünk egy kiadósat, menjünk el futni, vagy edzeni, igazándiból mindegy, csak ne henyéléssel töltsük ezt az időszakot, mert akkor nagyon hamar arra a következtetésre jutunk, hogy ennyi erővel akár alhatnánk is. Ha viszont aktívak vagyunk, akkor rövid időn belül elkezdjük majd élvezni, hogy mennyi mindent meg tudunk csinálni már egész hamar és jó eséllyel meglátjuk a valódi előnyeit a pacsirta létnek.