A villámcsapások az Északi-sarkvidéken az éghajlat melegedésével több mint kétszeresére növekednek

2019-ben az alaszkai Nemzeti Meteorológiai Szolgálat arról számolt be, hogy észrevette az első ismert villámcsapásokat az Északi-sarktól 300 mérföldre. A villámcsapások szinte észrevétlenek a sarkkör felett, de az Irvine-i Kaliforniai Egyetem kutatói által vezetett tudósok új kutatást tettek közzé a Nature Climate Change folyóiratban, részletesen bemutatva, hogy az északi földterületek fölött az északi sarkvidéki villámlások milyen mértékben nőnek.

„Azt vetítettük előre, hogyan változik a villámlás a nagy szélességű boreális erdőkben és az északi-sarkvidéki tundra régiókban Észak-Amerikában és Eurázsiában” – mondta Yang Chen, az UCI Földrendszertani Tanszékének kutatója, aki az új munkát vezette. „A villámhatás nagysága meglepett minket, mert a középső szélességeken várható változások sokkal kisebbek.” A megállapítás bepillantást enged azokba a változásokba, amelyek az Északi-sarkra várnak, miközben a bolygó tovább melegszik; ez azt sugallja, hogy a sarkvidéki időjárási jelentések a nyári időszakban közelebb kerülnek a ma délen látottakhoz, ahol gyakoribbak a villámlások.

James Randerson, a UCI Föld Rendszertudományi Tanszékének professzora, aki a tanulmány társszerzője volt, a NASA által vezetett terepi kampány része volt, amely 2015 folyamán Alaszkában futótűz előfordulását tanulmányozta, amely az államban a tűzesetek rendkívüli éve volt. „2015-ben rendkívüli tűzeset volt, mert rekordszámú tűz indult el” – mondta Randerson. „Egy adott ponton arra gondoltunk, hogy a villám volt felelős a rekordszámú tűzvészért.” Ez arra késztette Chent, hogy megvizsgálja a NASA több mint húsz éves műholdas adatait az északi régiókban, és kapcsolatot alakítson ki a villanási sebesség és az éghajlati tényezők között. Az ENSZ által használt több modell jövőbeni éghajlat-előrejelzéseinek felhasználásával a csapat a villámcsapások jelentős növekedését becsülte a légköri konvekció növekedése és az intenzívebb zivatarok következtében.