A híres Big Ben

Manapság már az utazás sokkal könnyebben megoldható mint régen és éppen ezért évről évre rengetegen látogatnak meg új városokat, országokat, kontinenseket stb. Természetesen vannak olyan látnivalók is, amelyek valami miatt híresebbek, jobban vonzzák a turistákat és sokkal többen ismerik őket. Ilyen például a London-i Big Ben is.

A Big Ben tulajdonképpen a londoni Westminster-palota toronyórájának harangja, valamint az óraszerkezet neve. Hogyha Londonról van szó, akkor a legtöbb embernek ez az egyik  első dolog, ami eszébe jut, mint a város egy jelképe. A Westminster palota, tehát a Parlament épülete 1970 óta elsőrendű műemléknek számít, 1987 óta pedig a világörökség része. A palota az évszázadok során nagyon sokszor lett átépítve, amíg elnyerte mai formáját és tulajdonképpen az épület óratornya az, ami rengeteg turistát vonz ide minden évben. Sokan gondolják azt, hogy a Big Ben az óratorony neve, valójában azonban a benne levő fő harangé. A harang 13,5 tonnás harang valószínűleg az építés vezetője, Benjamin Hall után kapta a nevet.

Az óraszerkezeti munkálatokat 1852-ben kezdték el és két évvel később fejezték be, azonban maga a torony akkor még nem volt befejezve, ezért az óra még akkor nem került a helyére. Az addigi legnagyobb mechanikus óra volt, amelynek teljes szerkezete 5 tonnát nyom. Az óra felhúzását eredetileg két ember végezte és kézzel húztak fel körülbelül öt óra alatt. 1912 óta már az órajátékot és az óraütéseket végző súlyokat elektromos motor mozgatja. Az óra teljes szerkezete hat méter hosszú és két méter széles. A számlap megjelenését egy bizonyos Augustus Pugin tervezte, melyen egy latin nyelvű felirat van. Talán kevesen tudják, hogy a jellegzetes alakú toronyóra ütéseit a rádió is közvetíti 1922 óta. A pontos idő jelzése miatt pedig egy mikrofont is helyeztek a harang közelébe.