A gyerekvállalás fontos lépései

Sokszor halljuk manapság azokat a gondolatokat, hogy minden a pénzről szól, a legfontosabb a gazdagság, a karrier, és a befolyásos barátok. A nők és férfiak egy csoportja harminc-negyven éves korukig hallani sem akar családról, gyerekekről.

A mindennapi monoton munka, az örökös hajsza a vagyon és a jólét után, elfásulttá teszi az embert. Azt veszi észre, hogy nincs is értelme a fáradozásnak, mert egy idő után már nem okoz örömet, hogy egyedül kell elköltenie a pénzét. Ekkor jön a család gondolata. Sajnos sokan úgy gondolják, hogy ezt is lehet sürgetni, kényük-kedvük szerint úgy alakítani, ahogy azt ők szeretnék. Tervszerűen akarnak eljárni, hasonlóan ahhoz, ahogyan tervezték és alakították karrierjüket. A gyermek a jó Isten ajándéka, akit akkor kell elfogadni, amikor Ő adja. Nem lehet, nem szabad tiltakozni ellene, sem pedig egy tervnek titulálni az életünk során.

Vannak esetek ugyanis, amikor teljesen máshogy alakul minden, mint ahogy elképzeltük. Komolyan kell venni a családtervezést, főleg a nőknek, koruk előrehaladásának szempontjából. Az sem mindegy, hogy milyen életet élt korábban a férj és a feleség. Az egészségtelen táplálkozás, a testi-lelki betegségek, az alkohol, a dohányzás nagymértékben kihat a fogantatásra és a magzat egészséges fejlődésére. Felelőtlenül nem szabad vállalni egy gyermeket, őt tiszta szívből akarni és már megszületése előtt szeretni kell. A leendő anyukának és apukának tisztában kell lennie azzal, hogy szülővé válni és annak lenni egy életen át tartó hatalmas, de mégis a legcsodálatosabb feladat. Ezt nem szabad soha feladni, lemondani róla vagy félvállról venni. Jó szülővé válni nem könnyű, de nem is lehetetlen. A legfontosabb, melyből nagyon sokat kell adni, az a szeretet. A gyermek nem a dobozba csomagolt ajándékoknak fog örülni a legjobban, hanem a közös játéknak, a meseolvasásának, a beszélgetésnek, egy bátorító apai ölelésnek, anyai csóknak.