2018-as táska divat

Évről-évre változnak a trendek, és amennyiben szeretnénk ultra modernek lenni fontos, hogy kövessük a legújabb trendeket. Csak úgy, mint a ruháknál a cipőknél és a táskáknál megvannak a nyári színek, minták és anyagok.

Ha visszagondolunk már 2-3 éve tart a gyékény őrület, amely egyre több kiegészítőn köszön vissza. Régebben főként a strandtáskáknál volt jellemző, ám manapság már a hétköznapi viseletekben is fellelhető. A utcai viseletre ajánlott táskák terén igazán 2017-ben kezdte meg diadal menetét a gyékény, szalma vagy vessző anyagok felhasználása. A természet ihlette darabok ezer féle méretben és mintával megtalálhatóak. Az anyaghasználat cseppet sem új keletű, hiszen ha kicsit jobban szétnézünk a nagyink gardróbjában, akkor ott is megtalálhatjuk ezeket az ékes darabokat. Mint már megszokhattuk a divat ismételi önmagát, így van ez az idei trenddel is. A nagyink még a piacra járt a gyékénytáskával, néhány éve a legmenőbb strandtáskának számított, 2018-ban pedig a nyári bulik, séták, nyaralások elengedhetetlen kelléke.

Ám az igazi divatguruknak érdemes megtekinteni a kifutókat, ugyanis ott bőrkabáttal, kimonóval és bokáig érő ballonkabáttal passzoló darabokat is bemutattak. Sajnos, mint minden másban, ami trendi az általában igazán borsos áron kerül értékesítésre, így van ez ezekkel a táskákkal is. Ám ha nem szeretnénk több ezer forintot rákölteni, akkor érdemes a közelünkben található helyi piacra ellátogatni, ugyanis a kosárfonó nénikétől vagy bácsitól sokkal olcsóbban is beszerezhetjük, mint a legnagyobb divatcégeknél. Egy biztos, nagyon különlegessé és egyedivé varázsolhatjuk a megjelenésünket egy természetes anyagból készült kistáskával. A legkülönlegesebb modell talán a körforma, amely leginkább egy kalapdobozra hasonlít.